Megtörtént a jövő alapkőletétele
Érteni, látni kell, hogy az Orbán Viktor által meghirdetett hétpontos családvédelmi csomagban foglaltak csak opciók, amelyekkel élünk vagy nem élünk.
Érteni, látni kell, hogy az Orbán Viktor által meghirdetett hétpontos családvédelmi csomagban foglaltak csak opciók, amelyekkel élünk vagy nem élünk.

A gyermekvállalási kedvet mutató 1,49-es termékenységi arányszám 2016 óta stabilitást mutat, amely azt jelzi, hogy nemcsak egy egyszeri, esetlegesen bekövetkező hirtelen változás történt 2016-ban.

Minden olyan intézkedés, ami segíti a fiatal párokat abban, hogy gyermeket vállalhassanak, jó, hiszen a gyermek a legnagyobb ajándék – mondta a Pápai Missziós Művek ausztriai igazgatója.
Önmagában egy óriási dolog, hogy a kormány a gyermekvállalást, a gyermeknevelést valódi nemzetépítő, értékalapú teljesítményként ismeri el – mondta Kovács Zsolt Levente az ECHO TV Napi aktuális című műsorában. Vizsoly református lelkésze hozzátette: Magya
Amennyiben még sem a férjnek, sem a feleségnek nem született gyermeke, de korábban voltak házasok, akkor felvehetik a 10 millió forintos kamatmentes támogatást – ismertette Novák Katalin.
Nincs szükség a költségvetés módosítására az Orbán Viktor által bejelentett új lehetőségek július elsejei elindításához. A büdzsében meg van rá a fedezet.

Felpezsdítette és foglalkoztatja az embereket ez a sok újdonság — foglalta össze a vasárnapi évértékelő utáni személyes tapasztalatait Novák Katalin.

A hetedik hónap elejétől lehet igényelni a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) kamattámogatott hitelét használt lakás vásárlásához és a nagycsaládosok autóvásárlási támogatását is.

Két egészen friss történet arról, hogyan szőnek történeteket külföldi liberális újságírók Magyarországról, hogyan próbálják elferdíteni a valóságot.

Az Új baby boom, a középosztály gyermekvállalási forradalma címmel készített stratégiai vitairatot a Nemzetgazdasági Minisztérium.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

„Köszönöm, Miskolc! Köszönöm, hogy ilyen sokan eljöttetek!” – írta Orbán Viktor.

Háború vagy béke, erről kell dönteniük a magyaroknak április 12-én – mondta Menczer Tamás.

A Tisza pártelnöke egy éve még hazugságnak nevezte az édesanyák adómentességét.

A Tisza Párt gazdaságfejlesztési és energetikai felkészülését Kapitány István, a Shell egykori alelnöke vezeti.

Hivatalosan is elindult az FPÖ választási kampánya.

Az Európai Unió és a Mercosur (Dél-amerikai Közös Piac) képviselői szombaton a paraguayi fővárosban, Asunciónban több mint huszonöt éven át tartó tárgyalás után aláírták a két szervezet közötti szabadkereskedelmi megállapodást.

A közösségi médiában osztotta meg bejegyzését.

Ki a fene akarja, hogy a pénzügyeit a „magyar Jockey Ewing” kezelje?

A Leipzig ötven percig dominált, majd összeomlott. Olise csereként beállva egy gólt és három gólpasszt szerzett, Musiala assziszttal tért vissza.

Az új jegyár máris komoly vitákat váltott ki.

Arne Slot csapata szombaton többek között a magyar középpályás kihagyott büntetőjéért is súlyos árat fizetett.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.