Petőfi nem alkuszik
A gyermekvédelmi törvényből nem engedhetünk!
A gyermekvédelmi törvényből nem engedhetünk!
A liberális demokráciákban a törvényhozás elindult egy veszélyes irányba.
Nyomásgyakorlást alkalmazna a német EP-képviselő a gyermekvédelmi törvény miatt.
Navracsics Tibor szerint a gyermekvédelmi törvény sem fogja akadályozni a források lehívását.
Jack Posobiec: Ez a vírus terjed a közösségi médiában, a propagandában is, és a gyerekeket is veszélyezteti
Kari Lake: A háborúba sodródás biztosan nem az, amit tennünk kellene. Tárgyalóasztalhoz kell ültetni a feleket.
Most, hogy a gyermekvédelmi törvény eredményeként az LMBTQ-szervezetek kiszorultak az iskolákból, a Labrisz Leszbikus Egyesület a tanárok érzékenyítésével próbálja elérni a gyerekeket.
Az alaptörvény értékei állnak valójában az Európai Bizottság célkeresztjében – jelentette ki az igazságügyi miniszter.
Tényleg igaz lehet a hír: illetékes helyen kiadták a jelszót a világ felforgatására.
Néhány barcelonai iskolában „vegyes” mosdókat alakítottak ki a „menstruáló emberek” számára.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Mark Carney Oxfordban írt doktori dolgozatát vizsgálják.
A politikus jelezte, hogy Gyurcsány Ferenc és Brüsszel Péter Ukrajnát választották.
Bántalmazó kapcsolat: a liberális sajtó próbál Magyar Péter kedvére tenni, de az mindig megalázza őket.
Moszkva konkrét terveket közölt a kijevi hatalommal kapcsolatban.
A közösségi közlekedés számos járata módosított menetrend szerint közlekedik.
Hungarian Foreign Minister Peter Szijjarto called on the Tisza Party to not distort the opinion of the Hungarian people regarding Ukraine’s European Union membership.
Ha a 19 éves középpályás fejlődése töretlen marad, akkor Szoboszlai Dominik csapattársa lehet belőle.
Havas Henrik indította el a lavinát.
A közösségi közlekedés számos járata módosított menetrend szerint közlekedik.
Hungarian Foreign Minister Peter Szijjarto called on the Tisza Party to not distort the opinion of the Hungarian people regarding Ukraine’s European Union membership.
Ha a 19 éves középpályás fejlődése töretlen marad, akkor Szoboszlai Dominik csapattársa lehet belőle.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.