A genderlobbi befolyásolja a magyar baloldalt?

A lengyelországi kormányváltás után Donald Tusk első intézkedései között tisztogatásba kezdett a lengyel állami médiánál. Az euro­péernek nem nevezhető módon lezajlott tisztújítás után pusztán néhány hetet kellett várni arra, hogy LMBTQ-tartalmat sugározzanak Lengyelországban. Donald Tusk a választási kampányban is tett ígéreteket a szivárványos közösségnek. A lengyelországi történések kapcsán felidéztük, hogyan járultak hozzá a baloldali pártok az elmúlt évek során hazánkban az ­LMBTQ-lobbi térnyeréséhez.

2024. 01. 09. 4:49
Genderlobbi, lmbtq, momentum,
Fotó: Facebook
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Pártprogramok LMBTQ-módra

A Magyar LMBT Szövetség 2016-ban véleményezte a Demokratikus Koalíció választási programjának tervezetét, amelyben az „azonos nemű párok házasságára vonatkozó szövegrész pontosítására és a transzneműek önrendelkezési joga biztosításának szerepeltetésére” is tettek javaslatot – olvasható a szervezet web­oldalán található éves beszámolókban. Később teljes ajánlatlistát állítottak össze a 2018-as ország­gyűlési választáson induló pártoknak, s ezek valamennyi baloldali politikai formáció választási programjába bele is kerültek. „A 2018. áprilisi országgyűlési választásokhoz közeledve több politikai párt élt megkereséssel irányunkban programalkotásukhoz kapcsolódva.”

Javasla­taink közvetlenül beépültek a Demokratikus Koalíció, a Momentum és az Együtt választási programjába

– írták a beszámolóban. A baloldali pártok programpontjai­ban segítő Magyar LMBT Szövetségről érdemes megjegyezni, hogy csaknem egy évtizede lobbiznak azért, hogy a kormány biztosítsa a transzneműeknek a nemi átalakító műtétek teljes társadalombiztosítási finanszírozását. De az említett szövetséghez tartozik egyebek mellett az a Labrisz Leszbikus Egyesület is, amely korábban számos oktatási intézményben tartott diákoknak és pedagógusoknak LMBTQ-érzékenyítő foglalkozást, valamint az ő gondozásukban jelent meg az első ­LMBTQ-mesekönyv is Magyarországon. 

A Momentum rendszeresen képviselteti magát a Pride-on. Forrás: Facebook

A Momentum 2021-ben egy ­LMBTQ+ szakpolitikai javaslatokat tartalmazó dokumentumot is feltöltött az oldalára, amelynek kifejtik többek között, hogy szerintük biztosítani kell a megfelelő szexuális felvilágosítást az iskolában, és érzékenyíteni kell a pedagógusokat is. A párt szerint emellett biztosítani kell a nem- és a névváltoztatás jogát a transzneműeknek, az egészségügyi szakemberek továbbképzésébe pedig érzékenyítőprogramokat illesztenének be.

 

Genderideológia a kultúrában 

Emlékezetes, 2021 novemberében elemi felháborodás söpört végig az országon, miután megszervezték az első magyar LMBTQ-néptáncfoglalkozást Budapesten. A szervezők a DK-s László Imre által vezetett Újbuda Önkormányzatának Újbuda-Mecénás ösztöndíjprogram támogatását is felhasználták.

Ezt a pályázatot Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzata Polgármesteri Hivatal oktatási és kulturális osztályára lehet benyújtani. Újbuda kultúráért és nemzetközi kapcsolatokért felelős alpolgármestere egyébként a magát nyíltan homoszexuálisnak valló Barabás Richárd, a Párbeszéd politikusa. Baranyi Krisztina által vezetett ferencvárosi önkormányzat emellett az LMBTQ-emberek történetét feldolgozó, Sokszínű Ferencváros című kiállítás megrendezését támogatta idén a IX. kerületben. A lengyelországi történések kapcsán érdemes felidézni azt is, hogy 

az összes baloldali politikai párt folyamatosan támadta a hazai és nemzetközi színtéren is a gyermekvédelmi törvényt. 

Bár a baloldal korábbi miniszterelnök-jelöltje, Márki-Zay Péter egy ideig visszafogottan nyilatkozott, később a BBC Hard Talk című műsorában beismerte, hogy megválasztása esetén azonnal eltörölné a magyar gyermekvédelmi törvényt. Említhetnénk emellett Karácsony Gergelyt is, aki egy közpénzből fenntartott podcastcsatornát és az Énbudapestem.hu weboldalt is felhasználta az LMBTQ-propaganda terjesztésére és a gyermekvédelmi törvény elleni hangulatkeltésre.

Borítókép: Momentum a Pride-on (Forrás: Facebook)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.