Az Amnesty International próbálja kijátszani a gyermekvédelmi törvényt

Érzékenyítő képzéseket szervezenek a tanároknak, szülőknek és diákoknak egyaránt.

Forrás: Tűzfalcsoport2023. 12. 04. 13:39
null
20221126 Budapest Pedagógus tüntetés Demonstráció Valódi nemzeti konzultációt az oktatásért címmel. Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) Amnesty International NoÁr mozgalom Adom Diákmozgalom Szülői Hang Fotó: Mirkó István MI Magyar Nemzet MN Fotó: Mirkó István
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A „nemi sztereotípiákról” szervez konferenciákat, workshopokat, valamint indít kampányokat az Amnesty International Magyarország – írja a Tűzfalcsoport. A tényfeltáró blog szerint a szervezet valódi célja ezzel nem más, mint a népszavazással is megerősített gyermekvédelmi törvény kijátszása.

Felhívták a figyelmet, hogy az Amnesty legújabb kampánya idén októberben indult Szabad a pálya! címmel. „A nemek közötti munkaerőpiaci egyenlőtlenségek már óvodáskorban elkezdődnek, az óvodáink és iskoláink pedig megerősítik az azok alapjául szolgáló káros elvárásokat és sztereotípiákat. Eközben a fiatalokat nagyon is érdekli a téma és tanulni is szeretnének róla, de ebben nem nagyon számíthatnak a tanáraikra” – így indul a sorosista szervezet bemutatója a projektről, amelyet egy általuk elvégzett „kutatásra” alapoznak.

Erre a felmérésre hivatkozva indították el a kampány részeként a tanároknak, szülőknek és diákoknak szóló képzési programot. Mint írják, ennek keretében „oktatási és tudásbővítő programokat” dolgoznak ki a Nők a Tudományban Egyesülettel, illetve az Emberség Erejével Alapítvánnyal együtt.

A tanároknak készülő tréningjeikre már várják is a jelentkezőket. Az ezzel kapcsolatos felhívás szintén beszédes a projekt valódi céljait illetően:

A Szabad a pálya! projekt az emberi jogi oktatás szemléletén keresztül veszi fel a küzdelmet a nemi elvárásokkal és sztereotípiákkal szemben. Gyerekekkel és fiatalokkal óvodától szakközépiskoláig foglalkozó szakemberek számára dolgozzuk ki tréningjeinket, iskolai foglalkozásainkat, társasjátékunkat és e-learning tananyagainkat. Mindezzel szeretnénk hozzájárulni: a nemi alapú sztereotípiák lebontásához, a családhoz és otthonhoz kapcsolódó munkák egyenlő elosztásához, a korlátozó és káros nemi szerepek felülírásához, és ahhoz, hogy a gyerekek és fiatalok olyan szabad és önazonos döntéseket hozhassanak iskola- és pályaválasztási kérdésekben, melyeket nem a társadalmi elvárások határoznak meg.

A Tűzfalcsoport hangsúlyozta, hogy az első, gyerekekkel és fiatalokkal foglalkozó szakembereknek szóló, a szintén a nemi sztereotípiákkal foglalkozó StandByMe kampányhoz tartozó kétnapos ingyenes képzési alkalomra szeptember 9. és 10. között került sor Budapesten. Ezt követően szeptember 21-én megtartották az első vidéki tréninget is (a StandByMe-vel párhuzamosan fut a Szabad a pálya! projekt is), méghozzá Pécsett.

A Facebookon meghirdetett esemény szerint ide azokat várták, akik szerint nincsen rendben, hogy a nőket „nőiesnek mondott, gondoskodó, kiszolgáló szerepekbe kényszerítik akár a médiában, akár az iskolában”. Hasonló szöveggel hívták az érdeklődőket a debreceni programra is, amelyre október 18-án került sor. Itt már jobban kibújt a szög a zsákból, hiszen azt írták a felhívásban, hogy szerintük „a hagyományos nemi szerepek népszerűsítése a magyar oktatási rendszerben évről évre erősebb”.

A gyermekvédelmi törvényt megerősítő népszavazás alapján kifejezetten azt szeretnék a magyarok, ha ez így is maradna, és nem kényszerítenének az óvodában kisfiúkat szoknyába, illetve ne vegyék el a babákat a kislányoktól, és cseréljék ki azokat kisautókra. A magyar alaptörvény is egyértelműen fogalmaz: „Magyarország védi a gyermekek születési nemének megfelelő önazonossághoz való jogát”. Akár tetszik ez az Amnestynek, akár nem

– szögezte le a Tűzfalcsoport írása.

A legutóbbi kétnapos képzést október 28. és 29. között tartották meg Budapesten, a következő pedig a Facebook-események alapján januárban lesz. A program leírása szerint ez az Európai Unió által társfinanszírozott 101005641 – Stand by Me – REC–AG–2020/REC–RDAP–GBV–AG–2020 és 101049386–Stand byMe 2–CERV–PJG/CERV–2021–DAPHNE számú projektek keretében valósul meg. A Szabad a pálya! projektet az Amnesty International Magyarország, a Nők a Tudományban Egyesület és az Emberség Erejével Alapítvány 2023. január 1. és 2024. december 31. között, az Európai Unió társfinanszírozásában, 269 570 euró támogatásból valósítja meg, amelyből az Amnesty International Magyarország részesedése 122 801 euró.

Miközben az Amnesty International Magyarország és a hozzá kapcsolódó szervezetek folyamatosan azért kampányolnak, hogy hazánk ne kaphassa meg a nekünk járó uniós forrásokat, addig ők bővelkednek az európai adófizetők pénzében, amelyet ilyen és ehhez hasonló propagandakampányokra költenek. Céljaik között pedig vitathatatlanul szerepel a gyermekvédelmi törvény aláásása és kijátszása

– rögzítette a blog cikke.

 

Az Amnesty megoldja „okosban”

A Tűzfalcsoport ismertette, hogy az Amnesty 2023 nyarán tartotta meg tizedik alkalommal az Összpont emberi jogi diákversenyt. Ennek a beszámoló szerint két fő témája volt, a StandByMe új projekt mellett a régebbi, Befogadó terek elnevezésű kampány. A Befogadó terek kimondottan a „szexuális és nemi kisebbségekhez tartozó diákokra” összpontosító programja az Amnestynek, melyet az Európai Unió is támogat.

Mivel a projekt részeként téma az „LMBTQI fogalmak megismerése”, ezért érthető módon nem vihetik be az iskolákba ezt a fejtágító órájukat. Nem adják azonban fel, hiszen a honlapjuk szerint „ha az osztályodnak szüksége van erre a foglalkozásra, de az iskolában nem tarthatunk ilyet, akkor is keress minket, és találunk megoldást!”

Egyértelműen azért kommunikálják ezt, hogy meg tudják kerülni a gyermekvédelmi törvényt

– húzta alá a cikk. Mint írták, az Amnesty nem tett le arról sem, hogy folytassák a gyermekekkel foglalkozó szakemberek képzését: november 11-én is tartottak Befogadó terek tréninget, ahogy ők fogalmaztak, azért, hogy együtt tehessenek „a propagandatörvény káros hatásainak enyhítéséért”.

 

Amnesty Akadémia: amit az iskolában nem oktathatnak

A Soros által finanszírozott szervezet 2023 szeptemberében online elindította az Amnesty Emberi Jogi Akadémiát, amelyet a Facebookon úgy reklámoznak, hogy ott „korlátok nélkül” lehet tanulni. „A tanulás szabadságot ad. De csak akkor, ha korlátok nélkül tanulhatunk. Ahol az iskola kapui bezárulnak bizonyos fajta ismeretek elől, ott az ismeretlentől való félelem, a tudáshiányból fakadó bizonytalanság rengeteg probléma táptalajává válik. Mi azért dolgozunk, hogy ez ne forduljon elő, éppen ezért mostantól szabadon, egyszerűen és bárhonnan elérhető az Amnesty Akadémia emberi jogi e-learning felület. Végezd el online tananyagainkat, lépj fel az előítéleteken alapuló kirekesztés és bántalmazás ellen! Légy te is tudatos állampolgár!” – fogalmaz a csatlakozásra szóló felhívása az Amenstynek.

Az indulás kapcsán még nyereményjátékot is hirdettek a regisztrálók számára. A nyeremények: uzsonnás táska, cipzáras kistasak, szivárványos hátizsák vagy Szivárvány Viktor táska. Utóbbi a magyar miniszterelnököt csúfolja ki.

A regisztrációnál nem kell megadni a születési dátumot, így 18 éven aluliak is létrehozhatnak profilt az Amnesty Akadémia felületén. Ugyan a lap alján kérik, hogy a kiskorúak küldjék vissza szkennelve a szüleik által is aláírt adatkezelési hozzájárulást, ám ezt valószínűleg senki sem ellenőrzi, hiszen nem kell megadni olyan adatot, amiből kikövetkeztethető az illető életkora. Arról nem is beszélve, hogy a szülői hozzájárulás csak a kiskorú adatainak kezeléséhez szükséges, nem abba egyeznek bele, hogy a gyermek milyen tartalmakhoz férhet majd hozzá az online felületen.

Borítókép: Illusztráció (Fotó: Mirkó István)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.