Hagyta meghalni beteg fiát egy hetvenhét éves nő, segítséghívás helyett elment borért
A férfi így a fűtetlen szoba padlóján feküdt, és két nap után tűnt fel az anyjának, hogy meghalt.
A férfi így a fűtetlen szoba padlóján feküdt, és két nap után tűnt fel az anyjának, hogy meghalt.

A vád szerint Turek ölette meg gyerekkori cimboráját, bűntársát, Döcher Györgyöt és bolgár testőrét B. Károllyal.

Bár Ukrajnában hivatalosan hadititoknak számítanak a háborús veszteségek, egyre többen beszélnek félmillió halott ukrán katonáról.

Új törvénycsomagot terjesztett elő a dán kormány, hogy véget vessen a bandabűnözésnek az országban.

Enyhítő körülményként vették figyelembe az őszinte megbánást.

Az egyik gyermekük a gyilkosságok előtt szóvá is tette, hogy édesapja furcsán viselkedik.

Százharminc késszúrással végzett párjával a fiatal férfi, megszületett az ítélet.

Az ukrán főügyészség szerint a bucsai körzetben az orosz hadsereg több ezer háborús bűncselekményt követett el, és több száz civil vesztette életét a városban.

Egy másik büntetőeljárás hatálya alatt követte el a bűncselekményt.

Az elmeorvosi vizsgálat és volt kedvesei felrajzolhatnák T. Róbert személyiségfejlődését.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Gyorsan meg is oldották a helyzetet.

A Tisza szorosan együttműködik Manfred Weber pártcsaládjával, emlékeztetett a frakcióvezető.

Veszélyes a jegesedő Dunán közlekedni.

Repült is a sárga csekk.

Az ország vezetése közölte, hogy nyitva tartja a kommunikációs csatornákat az Egyesült Államokkal, miközben Donald Trump amerikai elnök a válaszlépéseket mérlegeli.

Walter Rosenkranz hétfőn az osztrák parlamentben fogadta az Országgyűlés elnökét.

A nagy hatótávolságú rakétarendszer akár 500 kilométernél távolabbi célpontok ellen is bevethető lehet.

Nagyszabású jubileumi rendezvényre készül Debrecenben a „bakatormentő” bandája.

Csoma Kristóf nyolc védése megalapozta a magyar válogatott háromgólos győzelmét Montenegró ellen.

A szicíliai maffia legvéresebb időszaka.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.