Felgyújtottak egy embert Bangladesben az iszlám megsértéséért
Halálra égett egy ember, akit azért gyújtott fel a feldühödött tömeg, mert állítólag megsértette az iszlám szent könyveit.
Halálra égett egy ember, akit azért gyújtott fel a feldühödött tömeg, mert állítólag megsértette az iszlám szent könyveit.

A támadó kapcsolatban állt egy dzsihadistával; az ügyben őrizetbe vett két kiskorú diákot elengedték.

Szászország tartományi fővárosának központjában október 4-én támadtak meg két turistát.

Halált okozó testi sértés helyett előre kitervelten elkövetett emberölésben mondták ki bűnösnek a vádlottat.
Nem csak új bizonyítékokat találtak, de talán még a gyilkoshoz is közelebb jutottak.

Minden vádat tagadott az utolsó szó jogán a vádlott a harmadfokon eljáró Kúria előtt is.
A dél-afrikai elnök nyugalomra szólította fel az egy 22 éves fehér farmer megölése miatt zavargókat.
Réti László Megölni Telekit című új regénye az egykori magyar miniszterelnök halálát megelőző napok történetét dolgozza fel.

Az áldozat több éve végzett misszionárius tevékenységet, amikor 2016 elején a szélsőségesek elhurcolták.
Nagy János darnózseli hentesre eddig nem tudták rábizonyítani, hogy megölte feleségét, csak hogy feldarabolta.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A környéken áramkimaradás van, a BKK járatait is elterelték.

Aki teheti, ne induljon útnak.

Az ügyet felderítő rendőröket kitüntették.

A frakcióvezető szerint a választás után derül ki, hogy mi lesz a mentelmi jog sorsa.

Bemutatkozott a Predator.

Farage-ra van szüksége a briteknek a korábbi pénzügyminiszter szerint.

Oresnyik vs. Arrow 3.

A magyar játékost a debütálásakor zavarta az orkánerejű szél, de más dolog is hátráltatta.

A fejleményekről a Budapest Airport folyamatosan tájékoztatást ad a honlapján.

The Tisza Party has been left with nothing but political trickery, PM Orban said.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.