A svéd ügyészség szerint már a grafikus is halott, aki megölhette Olof Palmét
Svédország világszerte ismert szociáldemokrata miniszterelnökét 1986 februárjában lőtték le.
Svédország világszerte ismert szociáldemokrata miniszterelnökét 1986 februárjában lőtték le.

Veszekedés közben fojtotta meg feleségét egy iraki férfi.
A svéd államügyész június 10-én új információt fog közölni a máig megoldatlan Palme-gyilkossággal kapcsolatban.

Kínai maffiáról, sátáni sugallatokról beszélt K. Dániel, aki egy bozótvágó késsel gyilkolt meg egy nőt.
Egy évezredekkel ezelőtt meggyilkolt asszony maradványaira bukkantak Dél-Törökországban.
A két fiatal R. Róbert rendészeti iskolában tett sikeres érettségi vizsgáját ünnepelte.
„Közösségünk tagjai félelemben élnek, és fáj látni, hogy a hatalom szemet huny az anarchia felett.”
Elszámolási vita, magánéleti bosszú, ittas összeszólalkozás is lehet a késelés előzménye.

Mindent meg kellene tennie annak érdekében, hogy hasonló bűncselekmény többé ne fordulhasson elő.

A férfi kobrát tett az asszony ágyába, miközben a nő az első kígyótámadásból gyógyult szülei házában.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Aki magyarul beszél, magyarul érez és a magyar önazonosságát fontosnak tartja, az a magyar nemzet része.

A magyar emberek könnyebben tudnak nekivágni a télnek.

A Tisza Párt ezt igazán nem kenheti másra.

Magyar Péter viccesnek bizonyult. Sokat kellett rá várni, de megérte.

A gyanú szerint Mindics egy állami energetikai korrupciós hálózatban vett részt, és mielőtt a hatóságok lecsaptak volna, elmenekült az országból.

Korrupciós botrány az ukrán atomenergetikában: magas rangú politikusok és üzletemberek a célkeresztben.

A balti állam második legnagyobb pártja sok mindenben a magyar kormányhoz hasonlóan gondolkodik.

Liverpoolban úgy érzik, igazságtalan döntés született a Manchester City elleni rangadón.

Vészhelyzet a Real Madridnál: Xabi Alonso az öltöző bizalmát is elveszíthette.

„Ezek a beruházások egyébként jellemzően mind magas technológiai minőségű beruházásokat jelentenek.”
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.