Mindenesetre az állam szabadságra ment Norvégiában és Nagy-Britanniában is — nem a Wembley-ben kellett volna suhogtatni a viperát. A profiként nyilazó dán és a szomáliai brit késelő is a hatóságok látókörében volt a radikalizációja miatt, utóbbit még prevencióra is küldték, de hát a program önkéntes, ő kilépett, a nyomon követés pedig valahogy elmaradt. Az állam majd küld koszorúkat, lesznek beszédek, jó szó és boríték az özvegyeknek, végre a norvég rendőr övére is kerül pisztoly, csak érdemben — a politika erejével — tenni ne kelljen semmit, mert az a „populistákat” igazolja. Pedig Franciaországban például akkora már a probléma, hogy nem lehet elfedni. Nem véletlen, hogy soha nem számoltak még francia elnökválasztási kampányban két olyan karakteresen bevándorlásellenes jelölttel, mint amilyen Éric Zemmour és Marine Le Pen a jövő áprilisi megméretés előtt. (Az sem véletlen, hogy Zemmour — akinek mérik már a támogatottságát, de hivatalosan nem jelentette be a jelöltségét — nemrég a bevándorlásellenes politikájával kitűnt Magyarországon járt, Le Pen pedig e héten érkezhet.)       

Nagyon érdekes lesz, hogy a végén Espen Andersen Bråthen, az iszlám hitet felvett íjász és Ali Harbi Ali is beszámíthatatlan lesz-e, mint Kobili Traoré, a szomszédját kihajító afrikai. Minden pszichiátriai eset egyedi, de az elmebeteggé nyilvánítás a politika és az igazságszolgáltatás akart-akaratlan egérútja a felelősségvállalás elől. Zavart elmék elvégre mindenütt vannak, a legjobb családban is megesik, Habsburg Ferdinánd sem volt százas. Azt a másodgenerációs bevándorlót, aki Anna Lindh svéd külügyminisztert szúrta le, elsőfokon elítélték, és másodfokon mondták beszámíthatatlannak. Laurent Obertone disztópiájában, a Gerillában a francia társadalom önmagát gyűlöli, amiért a gyarmatosítással, az egész európai történelemmel ilyen zavartakat termelt ki. Az egyik megszúrt sebesült csaknem elnézést is kér, hogy élni mer. („– Ez semmiség, semmiség – suttogta a fiatal nő sápadtan, a földön fekve. – Nem gondolja, hogy ma már elég vér szárad a lelkükön? – kérdezte egy nő, mintha a rendőr lett volna a szörnyeteg”.) 

De rossz hír a kishitűeknek: a disztópiákban megjelenített kalifátusban, alávetettként sem lenne percnyi nyugtunk. Az Iszlám Állam most egy afgán mecsetben ölt meg több tucat embert. Nekik a tálib uralom sem elég jó, más kell. Az iszlamizmusnak nincs határa sem mértékben, sem a térképen.

Borítókép: Emberek gyülekeznek a Köztársaság téren, Párizsban. Fotó: Michel Stoupak/NurPhoto