Polgármestert és jövőt választanak Győrben
A kormányhoz hatékonyan tudom közvetíteni Győr érdekeit, hiszen miniszterekkel is egyeztettem az újfajta gazdasági kihívások kérdéseiről – mondta Dézsi Csaba András, a Fidesz győri polgármesterjelöltje.
A kormányhoz hatékonyan tudom közvetíteni Győr érdekeit, hiszen miniszterekkel is egyeztettem az újfajta gazdasági kihívások kérdéseiről – mondta Dézsi Csaba András, a Fidesz győri polgármesterjelöltje.

Nyögvenyelősen indult és botrányokkal tarkítva folytatódott az ellenzéki pártok időközi önkormányzati kampánya Győrben, ahol a balliberálisok indulója, Pollreisz Balázs kényszerből vállalta a polgármesterjelöltséget.

Győr ismét választás előtt áll. A nyugat-dunántúli megyeszékhely korábbi polgármestere a magánéleti botránya miatt kénytelen volt lemondani, ezért hétfőtől új vezető áll a város élére.

A győriek nagyon sok technikai hibát követtek el, Szikora Melinda bravúrosan védett, a siófokiak belső poszton szereplő játékosai pedig rendkívüli hatékonysággal lőttek.
Dézsi Csaba Andrást a közös közgyűlési munka során szorgalmas és tehetséges embernek ismerte meg. Győrnek az ő személyére van szüksége – hangsúlyozta Németh Árpád.
A polgármesteri posztért hatan indulnak. Vasárnap reggel hat és este hét óra között 96 szavazókörben 101 655 ember adhatja le voksát.
Az érintett hozzájárulása nélkül adott ki személyes adatokat Korózs Lajos, hogy erősítse a győri önkormányzati választáson induló ellenzéki jelöltet – erről számolt be tegnap a Hír TV
Beigazolódott a győri Fidesz gyanúja, miszerint emberek fenyegetésével és megtévesztésével választási csalást készített elő a január 26-i időközi választásra a DK, Jobbik, LMP, Momentum és MSZP.
Fekete Dávid felidézte: szombaton előre jelezték, hogy a baloldal egy olyan videót készített, amellyel választási csalást szerettek volna elkövetni.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Szentkirályi Alexandra szerint a fővárost kisiklatta Karácsonyék hatalomra kerülése.

A Fidesszel az is jól jár, aki nem ránk szavaz – mutatott rá a kommunikációs igazgató.

Novemberben több tízezer forinttal több jár az időseknek.

Ködös, borús napok elé nézünk.

A külügyminiszter beszámolt arról, amit az amerikai–magyar csúcs eredményeiről, következményeiről és kulisszatitkairól tudni érdemes.

„Amíg ő az elnök ott, és én a miniszterelnök itt, nem lesz szankció” – írta a közösségi oldalán Orbán Viktor a Donald Trumppal folytatott tárgyalása után.

A világ vezető médiumai is kiemelten foglalkoztak az Orbán–Trump-találkozóval.

A madridi pontvesztés után a klub a tévéjében tett panaszt a játékvezető és a videóbíró miatt.

És ezek a hazai ugyanilyen sajtó számára az etalon.

Műtétre váró, sérült futballistája gólja nem volt elég a Nyíregyháza győzelméhez.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.