Féregjáratban Gyurcsány koalíciója
Tökéletesen elsajátították mind, hogyan kell becstelennek, szemforgatónak, gátlástalan hazudozónak lenni.
Tökéletesen elsajátították mind, hogyan kell becstelennek, szemforgatónak, gátlástalan hazudozónak lenni.

A Gyurcsány Ferenc által vezetett párt az egyetlen, amely 2010 óta folyamatosan növelni tudta a támogatottságát.

A választás végeredménye szerint a Fidesz–KDNP 48, a hatpárti összefogás 38, a Mi Hazánk hat listás mandátumot szerzett.

A DK-s válaszadók kedvelik ugyan a volt miniszterelnököt, de tudatában vannak annak, hogy jelenléte sok választót taszít.

Egymással versenyeznek a bukott pártvezetők, Tordai Bence és Ungár Péter egymásnak estek.

Lapunk baloldali forrásai egyértelműen azt állították, hogy a korábbi, hatpárti megállapodás szerint a közös lista lép egyet előre, így a Jobbikot illeti a bukott miniszterelnök-jelölt mandátuma.

Boros Bánk Levente: Az összefogás csak a hatalom megszerzése érdekében létrejött érdekházasság volt.

A 2018-as választási vereséget követően még sorra mondtak le az ellenzéki pártok vezetői.

A Fidesz EP-képviselője 13+1 pontban foglalta össze a baloldal megsemmisítő választási vereségét.

Önálló arculat nélkül, gyenge képességű politikusokkal vergődik választásról választásra a szocialista párt.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Magyar Péter pártja jóval több embert tart alkalmazásban, mint a kormánypártok vagy a többi parlamenti mandátumra esélyes ellenzéki párt együttvéve.

Alkotmány, űrkutatás, sportlegendák és világtörténelmi események.

Folyamatosan csökken a mozgósítható aktivisták száma.

Két programja van a pártnak.

Európa pillanatok alatt belesodródhat a háborúba, ha mindent így folytat.

Az egyenruhásokat kövekkel, petárdákkal és kalapáccsal támadták meg.

Birol szerint Németország két súlyos stratégiai hibát követett el.

Az ellenfél az a Hollandia lesz, amelytől a középdöntőben kikapott a magyar válogatott.

Már látható a Budapest Táncszínház új, nem mindennapi előadása.

Ebből balhé lesz.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.