Lejtmenetben Karácsony, mégsem lép vissza
A másodikról a harmadik helyre csúszott vissza a baloldal miniszterelnök-jelölti versenyében.
A másodikról a harmadik helyre csúszott vissza a baloldal miniszterelnök-jelölti versenyében.

Életre kelt bábuk hiszik el magukról, hogy valójában ők adják a műsort, nekik tapsol a nagyérdemű.

A főpolgármester azt követően próbált erőt demonstrálni, hogy friss közvélemény kutatások szerint 2022-ben nem fogja leváltani a Fideszt az ellenzék.

A Momentum egyes köreiben úgy vélik, hogy az egész pártra ráéghet a pártelnök csúfos szereplése a baloldali előválasztáson.

Támadások és alkuk a baloldalon az előválasztás két fordulója között.

Egy tisztességes nemzeti baloldal a normális közélet egyetlen feltétele.

A baloldal kormányzási gyakorlatát jól ismerjük. Szerintük úgy kell politikát csinálni, hogy rá kell ijeszteni az emberekre.

Ambivalens érzéseiről merengett a Gyurcsány-show első fordulója után Fekete-Győr András.

A Mediaworks Hírcentrumának elemzéséből kiderülnek az előválasztás részeredményeinek összefüggései és az, hogy a baloldal negyedmilliárdot költött hirdetésekre a közösségi médiában.

A Jobbik-elnök küldetést teljesít, vagyis inkább szerepet játszik: ő a csőcselék hangja.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Újabb vármegyében mutatjuk meg, milyen állapotban van a Tisza Párt hátországa.

Kiderült, miért az eddigi legnagyobb békepárti rendezvényen szólal fel a volt köztársasági elnök.

A rendőrség nyomoz.

A Tisza Pártot és Magyar Pétert segítő jogászok között figyelemreméltó személyi összefüggés látszik kirajzolódni.

A Fidesz–KDNP levelet küldött Metsolának.

Dubai miliárdosnak képzelte magát.

Újabb stratégiai partnerségi megállapodás született.

A BuBe hosszú távon erősíti Magyarország logisztikai és közlekedési szerepét.

Mutatjuk a részleteket.

A volt sportoló fotója szerepel a Police.hu-n is.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.