A liberális, egykor reformbaloldali értelmiség ezzel szembeköpte a rendszerváltozás környékén és azt megelőzően – saját bevallásuk szerint épp a jogállam megteremtése érdekében – kifejtett munkásságuk alapelveit is. Maga a baloldal ennyire veszi komolyan az egykori „demokratikus ellenzék” sokat dicsért szellemi örökségét. A Kádár-rezsim korábban meggyőződéses marxistái és maoistái azt bizonyítják mindannyiunk számára, hogy a bolsevista kutyából bizony nem lesz – és nem is lehet – demokratikus szalonna.

Demokratikus elvek és meggyőződés helyett inkább csak repítenek vissza bennünket az időben. Az egyre agresszívabb baloldal fellépése és gyűlései az 1940-es évek végének időszakát, a Rákosi-párt nagygyűléseinek hangulatát idézik. Mintha csak az akkori pártszlogenek élednének újra: „ki a nép ellenségeivel”, „fizessenek a gazdagok” (ezt mintha Jakab Péter találta volna ki), „megvédjük a demokráciát”, szinte ugyanezen a csapáson haladnak a szellemi utódok is – az egyesülés útján, és a hőn remélt „fordulat éve” előtt. Pártvezetőik is egyre keménykedőbben viselkednek, amint azt például a DK egyik gyűlésén is láthattuk a pártelnök-exminiszterelnök részéről is, aki a csődületben – nem először – magából kikelve, emelt hangon viharzott oda, s kezdett el fenyegetően bökdösni ujjaival egy eltérő politikai véleményt képviselő demokrata honpolgár mellkasa felé. Ha pedig Gyurcsány Ferencen bárki számon meri kérni korábbi tetteit és elveit, egykor még politikai alapelvként vallott antifasiszta álláspontját és a mostani szövetséget a Jobbikkal, a tőle régről ismert nyers, trágár nyelvezetén kezd el kommunikálni másokkal.

Ahogy a háború után a korábbi kisnyilasok megbízható kommunistákká avanzsálhattak, úgy mentegetik most vérmesen a baloldal radikálisai a volt nácikat; a Jobbik legszélsőségesebbjei is a megtűrt kategóriába kerültek, hiszen ma ők is szemben állnak a kormánnyal és a polgári jobbközéppel. A korábban bőszen zsidózó és cigányozó Jobbik-elnök, Jakab Péter is védelmébe vette Farkas Péter Barnabást, a párt karlendítési botrányba keveredett ózdi jelöltjét. Érdemes ideidézni Jakab ­indokait is, amit a Facebookon írt: „Ha ma lennének a választások […], Ózdon és környékén 6 százalékkal verné meg a Fidesz jelöltjét”. Ennyit röviden a morális tartásról és az alapelvekről.

A baloldali politikus mifelénk az, aki a nyilatkozataiban adósságot érez embertársai irányában, és ezt az átérzett törlesztenivalót valahogy mindig más pénzével javasolja kifizetni. Mert az ő gyakorlatuk szerint – válsághelyzetek idején – természetesen nem a bankok, a magyarokat alulbérező multicégek vagy az önkormányzatilag rehabilitált, korábban már megbukott politikusok, a kistafírozott káderek háttérországa, hanem mindig a középosztály, a köznapi polgárok isszák meg a megszorítások, a kapkodó intézkedések levét.

A gyurcsányi felfogásban a kormányzás egy nagy fikció, egy olyan elképzelt gépezet, amelyen keresztül mindenki a másik rovására igyekszik előrejutni. Leharcolt kommunistákkal és alkalmatlan újdondászokkal, tülekedő karrieristákkal, akik a feladatok és kihívások helyett pozíciókra, státusra, a gyors meggazdagodásra hajtanak: nézzük csak meg kicsiben Kispestet, az ottani szocialista vezetést, a spanyol tengerparton ingatlant vásárló korrupciógyanús vagyonkezelő igazgatót, a fehér poros felvételen közeli munkatársát megismerni képtelen MSZP-s polgármestert! Vagy idézzük fel a szocialista–liberális kormányzás ismert eseteit, emlékezzünk csak Hagyóra, Hunvaldra, Zuschlagra és a többiekre! Az MSZP-s Simon Gábor külföldön rejtegetett százmil­lióira! Láthattuk, hogy mit tettek kormányon, és mit tettek és tesznek az önkormányzatokban. Gyurcsány Ferenc, a kétesen meggazdagodott üzletember, a hazug és bukott miniszterelnök pontosan ennek a világnak a legsokatmondóbb arca. Ő a rossz emlékű múlt, a 2010 előtti, posztkommunista kormányzás hamisítatlan képviselője.

Ők azok – újabban Jakabbal, Fekete-Győrrel és másokkal az élen –, akik kocsmai hangulatúvá próbálták lezülleszteni a magyar Országgyűlést, és ha a magyar választók többsége engedi, akkor megkísérelnék azzá változtatni az egész országot is. A régóta tervezett törvénytelen „alkotmányozással” elvennék Magyarország nemzeti méltóságát és megtörnék a magyar állam szuverén egységét. A baloldal minden jel szerint túlfeszíti a húrt, mert mindenre képes a hatalom megszerzése érdekében, és ebben a törekvésé­ben csak a békés, demokratikus társadalmi többség, a választójogával élni kívánó felelős magyarság tudja majd megakadályozni őt. Erről szól legfőképpen a 2022-es országgyűlési választások tétje.

A baloldal kormányzási gyakorlatát jól ismerjük. Szerintük úgy kell politikát csinálni, hogy jól rá kell ijeszteni az emberekre: annyira, hogy végül bármilyen megoldás jó legyen nekik. Így amikor az elsőre belengetett – persze addig letagadott – gázáremelés mértéke valamivel alacsonyabb lett, annak örülhetett az egyszeri honpolgár, hiszen az számára már egy engedmény volt. Persze ez a manipulációs technika egy idő után már nem válhatott be, a magyarok megelégelték a hazugságokat, és 2010-ben messzire zavarták a kormányrúd környékéről a baloldal bukott korifeusait.

A szerző alkotmányjogász

Borítókép: Gyurcsány Ferenc és Dobrev Klára; Fotó: MTI/Bruzák Noémi