Német képviselő: Elég volt az USA-val szembeni szélsőségesen alárendelt viszonyból
78 év után itt az ideje, hogy az amerikai katonák hazatérjenek – mondta a baloldali politikus.
78 év után itt az ideje, hogy az amerikai katonák hazatérjenek – mondta a baloldali politikus.

Több mint kétmillió gyerek került más országokba a háború alatt, és hárommillióan települtek át az országon belül.

Emmanuel Macron és Ursula von der Leyen győzködték Hszi Csin-pinget: vesse be befolyását.

Brüsszelben terjed a pletyka, miszerint a bizottsági elnök töltheti be az ukrajnai háború miatt felértékelődött pozíciót.

Idén január 4-én Vitalij Merinov még az ismert ukrán náci vezető, Sztepan Bandera képével fotózkodott.

Németország döntéshozói a biztonság garanciáját továbbra is a háborús támogatásban látják.

Nem láttak semmi rendkívülit az esetben a Lviv régió tisztviselői.

Az ukrajnai háború a templomok falai közé is begyűrűzött.

Külön nyilvántartás készül a cseh utakon közlekedő ukrán rendszámú járművekről.

Az ukrán erők által megcélzott álomtípus kihívások elé állíthatja a fenntartóit.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Hogy miként került felszínre a multikulturalizmus, mit is jelentett ez, miért tartották szükségesnek ezt az irányt a baloldalon, Megadja Gábor és Molnár Attila Károly eszmetörténészek részletesen kifejtették a Visszafoglalásban.

A Tisza Párt elnöke Orbán Viktor történelmi sikere után mondta le nyilvános szereplését.

A felvállaltan homoszexuális politikus úgy véli, segítségére lenne Magyar Péternek. A Tisza Párt elnöke azonban nem repesett az örömtől.

Meg kell becsülni azokat, akik felépítették ezt az országot.

A miniszterelnök szerint továbbra is napirenden van a budapesti találkozó.

Ott vannak, ahol a legtörékenyebb a helyzet.

Szét akarják verni a Trump–Orbán-megállapodást.

A magyar nemzet biztonsága című mű egyebek mellett arra keresi a választ, mi a legfontosabb kérdés az életben.

A 4iG SDT a műholdpályához tartozó frekvenciaerőforrásokat is az Eutelsattól bérli majd.

Árpád kiemelkedő jelentőségű szövetségeseként harcolt és nagy szerepet játszott a honfoglaló időszak hadjárataiban is.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.