Az alkoholfogyasztásba menekülnek az ukrajnai frontra vezényelt oroszok
A brit hírszerzés szerint temérdek orosz katona halálának a túlzott alkoholfogyasztás az oka.
A brit hírszerzés szerint temérdek orosz katona halálának a túlzott alkoholfogyasztás az oka.

A Foreign Policy szerzője szerint Washington nem ismerte fel, hogy Moszkva egzisztenciális fenyegetésként tekint az ukrajnai folyamatokra.

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter felhívta kollégája figyelmét arra, hogy tiszteletben kell tartani az orosz hatóságok lépéseit.

„Ukrajna az emberiséget fenyegető legnagyobb erőt állította meg egy éve” – fogalmazott az ukrán elnök.

Komoly következményeket vonna maga után, ha az EU békefenntartókat telepítene Ukrajnába – közölte Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő.

Az 56 éves Csalló Kázmért volt felesége és fia kérésére ma helyezték örök nyugalomra Munkácson.

Karl Rove úgy látja, hogy Ukrajna segítésével valójában Amerika érdekeinek érvényesítése került az első helyre.

Nagy sikert és derültséget aratott a közösségi médiában megjelent felvétel.

Minden egyes perc tovább súlyosbítja az eszkaláció veszélyét.

Az 51 esztendős Strempel József Luhanszk megyében esett el.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Szenteste és karácsony mindkét napján hóesés várható.

Az online csalások száma alaposan megszaporodott.

Fényképeken a különleges jelenség.

Azonnal intézkedtek.

Az indiai hatóságok egyelőre több lehetséges okot vizsgálnak.

Orbán Viktor hangsúlyozta: Magyarországon az illegális migráció szintje nulla, ezért bünteti Brüsszel.

Az Olaszországban élő másod- és harmadgenerációs bevándorlók radikalizációja komoly problémát jelent az országnak.

Nem akarnak még egy olyan botránysorozatot, amely a párizsi olimpián történt.

According to Alexandra Szentkiralyi, Hungary's capital was derailed by Mayor Gergely Karacsony's rise to power.

Lorenzo Musetti nyilatkozata alapján minimum kérdésessé vált a szerb teniszező őszintesége.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.