Elégedettek az ukrajnai menekültek a védelmi intézkedésekkel
Egy uniós felmérés szerint a közel hatmillió menekült közül mintegy 3,4 millióan regisztráltak ideiglenes védelemre.
Egy uniós felmérés szerint a közel hatmillió menekült közül mintegy 3,4 millióan regisztráltak ideiglenes védelemre.

A Kreml a vasúti tranzit újraindítását követeli, amelyet az uniós szankciók értelmében állított le Litvánia.

Az Európa Tanács emberi jogi biztosa Pintér Sándor belügyminiszternek címzett levelében mélységes elismerését fejezte ki.

„Magyarország támogatja, hogy Ukrajna megkapja az EU-tagjelölti státust” – szögezte le Orbán Viktor.

A lengyel kormányfő szerint az évek alatt kialakult világrend „kártyavárként omlik össze”.

A közel negyvenmilliárd forintnyi összeg már az UNICEF számláján van, az ukrajnai menekült gyermekek támogatására fordítják.

Az Ukrajna melletti kampány a fosszilis energiahordozók elleni hadviseléssé vált.

A háború sújtotta országba legutóbb Ben Stiller amerikai filmszínész látogatott el, korábban Angelina Jolie is Ukrajnába utazott.

Az ukrán erők katonái egy 155 mm-es M777 tarackkal.

Európa is megfizeti majd az árát, ha akadályozzák az orosz olaj célba jutását.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Márk Tibor nem mindennapi története.

Április 12-én lesz a választás – emlékeztetett a miniszterelnök.

Mentők és tűzoltók is voltak velük.

Bíróság vár a targoncás férfira.

Titkos szavazást kértek az EP-ben, de kiderült az igazság.

A NATO-főtitkár óvatosan fogalmazott.

A világ egyik legértékesebb dokumentumának számít.

A digitális tér hatalmas előnye, hogy az ügyintézés egyszerűvé és gyorssá vált. (x)

A magyar válogatott kapus két hónap után szerepelhetett ismét mérkőzésen.

Nem akármilyen feladatok várnak az angol trénerre.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.