Joe Biden varsói beszéde megosztja az embereket
Egyesek történelmi jelentőségűnek tartják, mások szerint ez a retorika nem kedvez a konfliktus rendezésének.
Egyesek történelmi jelentőségűnek tartják, mások szerint ez a retorika nem kedvez a konfliktus rendezésének.

Az ENSZ becslése szerint a belső menekültek száma megközelíti a 6,5 milliót, ugyanakkor március 22. óta lassult a menekültáradat.

Ukrán tisztviselők emellett arról is hírt adtak, hogy sikerült leváltani a csernobili erőműben egy hónapja dolgozó személyzet egy részét.

Rumen Radev bolgár elnök is leszögezte: nem szállítanak fegyvereket Ukrajnának.

Ibrahim Kalin elnöki szóvivő szerint meg kell hallgatni az oroszok érvelését is ahhoz, hogy megértsük őket.

A luhanszki szakadár népköztársaságban a terület 93, a donyeckiben pedig 54 százaléka került a népi milícia ellenőrzése alá.

Egyáltalán nem szükségszerű, hogy mi fizessük meg ennek a háborúnak az árát – rögzítette az államtitkár.

Igor Konasenkov vezérőrnagy tájékoztatása szerint több raktárat is megsemmisítettek az elmúlt 24 órában.

Újabb elképesztő videókat tettek közzé a közösségi médiában az Ukrajnában zajló pusztításokról.

Bár a gazdasági szankciók látszatra vértelenek, ezek a szankciók is tömegpusztító eszközök.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Útlezárás, súlykorlátozás nincs érvényben az országban.

Nem ez volt az első ügye.

A kulcs a szeretet és az összetartozás.

A miniszterelnök reggeli interjúját Néző László, a Magyar Nemzet főszerkesztője és Boros Bánk Levente, a Nézőpont intézet kutatási igazgatója, helyettes vezetője elemezte.

Brüsszel mindent megpróbál megtenni annak érdekében, hogy egy Brüsszel-párti, Brüsszelnek igen fontos kormány jöjjön létre.

Ukrajna már 2027-ben EU-tag lehet.

Az akkreditációját visszavonták, és el kell hagynia az Oroszországi Föderáció területét.

Az Európa-bajnokság még januárban elrajtol Funchalban.

Elmondása szerinte nagyon élvezi a helyzetet.

A miniszterelnök fontos részleteket osztott meg a Harcosok Klubjában.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.