Szétszóródott a Kijev környékén veszteglő orosz katonai konvoj
Médiaértesülések szerint az előrenyomulás élelmiszer- és üzemanyaghiány miatt rekedt meg.
Médiaértesülések szerint az előrenyomulás élelmiszer- és üzemanyaghiány miatt rekedt meg.
– Nem lesznek szankciók, amelyek kiterjednének az olaj és a gáz területére – jelentette be a miniszterelnök az EU-csúcs eredményeiről beszámolva.
Moszkva az ENSZ Biztonsági Tanácsának összehívását kérte az Egyesült Államok által Ukrajnában működtetett biológiai laboratóriumok ügyében.
A magyar kormány 1999-ben ugyanazt képviselte, amit a mostani háborúban.
Kijev belvárosát még nem érték el a harcok, a város felkészült az ostromra.
Igor Konasenkov orosz védelmi minisztériumi szóvivő szerint a gyermekkórház elleni állítólagos légicsapás megrendezett provokáció volt.
Aljakszandr Lukasenka belarusz elnök a Vlagyimir Putyinnal folytatott telefonbeszélgetést követően döntött így.
Vitalij Klicsko kijevi polgármester szerint jelenleg kevesebb mint kétmillió fővárosi lakos tartózkodik Kijevben.
Ottawa 117 millió dollárt különít el a bevándorlási eljárás gyorsítására.
Az orosz elnökkel jó kapcsolatot ápoló volt német kancellár az ukrán fél kérésére keresi fel Vlagyimir Putyint.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Tonuzoba besenyő vezért Szent István élve eltemettette.
Még mindig lehet pályázni a forrásokra, de érdemes sietni, gyorsan fogy a rendelkezésre álló keretösszeg.
Köztük több oldtimer ritkaság is ott lesz szombaton és vasárnap a VII. Ferihegyi Ikarus Találkozón.
Ki tudja, hol áll meg, s kit hogyan talál meg. És mikor. És melyik.
Hiába világbajnoki ezüstérmes, a második kalapból sorsolták ki Magyarországot.
Bemutatjuk a megbocsátás tudományos és spirituális hatásait.
Legegyszerűbben a munkáltatójuknál jelezhetik az adómentességet az anyák.
Hiába világbajnoki ezüstérmes, a második kalapból sorsolták ki Magyarországot.
Bemutatjuk a megbocsátás tudományos és spirituális hatásait.
Legegyszerűbben a munkáltatójuknál jelezhetik az adómentességet az anyák.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.