Homályosak az amerikai csapatkivonás részletei
Az, hogy ez konkrétan hogy néz majd ki, a következő hetekben derülhet ki – mondta az amerikai védelmi államtitkár.
Az, hogy ez konkrétan hogy néz majd ki, a következő hetekben derülhet ki – mondta az amerikai védelmi államtitkár.

A biztonságpolitikai kihívásokra is reagálva megkezdődött a páncélos fegyvernem újjáépítése.

A ragadványneveken ismert gerillafőnök a kolumbiai hatóságok szerint súlyos terrorcselekményért is felelős.
Kim Dzsong Un észak-koreai vezető felfüggesztette a Dél-Korea elleni katonai cselekvési tervek végrehajtását.
A szöuli védelmi minisztérium figyelmeztetett: Phenjan drágán megfizet, ha katonai választ ad a válságra.
Az egyik leghevesebb összecsapást 1809. június 8. és 11. között vívták Karakó és Tüskevár térségében.
Tessék tiszteletben tartani a hadseregünket! – üzente Donald Trump az átnevezést kezdeményezőknek.
Jair Bolsonaro államfő rendelete Amazónia kilenc államára vonatkozik.
A járvány miatt létrehozott karanténtáborok kialakítását és őrzését is a hadsereg látta el Vietnamban.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A jegy.mav.hu oldalon lassulás, átmeneti kiesés is előfordulhat, a vonatokon és a pénztáraknál ugyanakkor a bankkártyás fizetés továbbra is működik.

Az államtagadó szekta több tagja is Magyar Péter pártjában talált menedékre.

Pócs János informátorát most Csík Miklós testvérei támadták meg.

A miniszterelnök szerint a Tisza gazdasági, pénzügyi és energetikai jelöltjei a bankadó és a rezsicsökkentés eltörlésére készülnek, miközben Ukrajna uniós csatlakozását támogatják.

A volt lengyel igazságügyi miniszter keményen fogalmazott.

Személyi sérülésről egyelőre nincs hír, az omlás azonban jelentős anyagi kárt okozott, és felmerült, hogy a templom környezetében zajló földmunkák is hozzájárulhattak a tragédiához.

A drón megközelítette az Abraham Lincoln repülőgép-hordozót.

A régi rekordot, ami most megdőlt Ostravában, Thomas Schönlebe és Karsten Warholm tartotta.

Cseh Sándor szerint meg kell tanulni megnyerni az ilyen mérkőzéseket. A döntőben visszavágna Hollandiának.

A Capgemini olyan eszközt adott az ICE-nak, amelyet Donald Trump bevándorlásellenes kampányában használnak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.