Csokonai megpróbált megélni a művészetből, az örök szegénységet vállalta
Kétszázötven éve született Csokonai Vitéz Mihály.
Kétszázötven éve született Csokonai Vitéz Mihály.

A hagyományok fontosságáról tartottak konferenciát a Magyarságkutató Intézetben.

Milosevits Pétert posztumusz díjazták.

A népi kultúrának a kultúrpolitika szempontjából is kiemelt jelentősége van.

Másodszor gyűltek össze az előadóművészek az Erdélyi Népmesemondó Találkozón.

Liszt Ferenc születésnapját ünneplik vasárnap a Belvárosi templomban.

Szűz Mária alakjának tisztelete ezeregyszáz éves.

Az építési és közlekedési miniszter a Szent István Király Zeneművészeti Szakgimnázium és Zeneiskolában járt.

Az irodalom nagyágyúi Badacsonytomajra költöztek.

2019 őszén a verbunk tánc hagyománya felkerült az UNESCO szellemi kulturális örökség nemzeti jegyzékébe.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Még eredetiségi igazolást is kiállítottak a különlegességekről.

A férfit garázdasággal gyanúsítják az V. kerületi rendőrök.

77 évesen kórházban hunyt el.

A Szentmihályi út és a Kerepesi út kereszteződésében dolgoznak a tűzoltók.

Vlagyimir Putyin meglátogatta az Egyesített Csapatcsoportosítás egyik vezetési pontját.

A tárcavezető a georgiai kormánnyal való együttműködést méltatta, és élesen bírálta a „nemzetközi liberális médiát”.

A szövetségen belül komoly viták zajlanak arról, meddig lehet elmenni.

A finnek elleni hazai bravúr után újabb értékes győzelmet szerzett Gasper Okorn csapata.

A magyar női kézilabda-válogatott többször is négygólos hátrányba került a csoportelsőségről döntő meccsen.

Több régióból is jelentős károkról érkeztek jelentések.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.