Az Inter kapitánya stoplissal beleszállt csapattársába a klub-vb-búcsú után
A milánói csapatba kódolva volt a korai búcsú, mégis elszabadultak az indulatok.
A milánói csapatba kódolva volt a korai búcsú, mégis elszabadultak az indulatok.

Több országban is történelmi siker reményében figyelhetik majd az Inter és a PSG BL-döntőjét.

Bemutatjuk a magyar válogatott ellenfelét, Marco Rossi joggal hívta fel a figyelmet a török eurómilliókra.

Csodát tehettek volna a törökök, ám a holland válogatott végül túl nagy falatnak bizonyult.

Xavi a játékvezetőt okolja a vereségért, a győztes Inter játékosai Simone Inzaghiért is küzdöttek.

Az első félidő ötvenöt percig tartott a Juventus és az Inter rendkívül kemény mérkőzésén.

Az Inter egy félidő alatt lerendezte a rangadót, Hakan Çalhanoğlu szögletből lőtt gólt.

Hakan Çalhanoğlu, a Milan középpályása lehet a ma esti meccs török kulcsfigurája.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A fogalomról és mindarról ami mögötte van, Megadja Gábor és Molnár Attila Károly Károly segít eligazodni a Visszafoglalás című podcastműsorunkban.

A baloldali pártvezér még a legkisebb dolgokban sem tud igazat mondani.

Csoda, hogy túlélték.

A magyar katonák ismét bizonyítottak.

Szorul a hurok az ukrán elnök körül.

Az európai háborúpárti vezetők miatt folytatódik a vérontás.

Zelenszkij az otthoni korrupciós botrány után menekült az európai védelmezőjéhez.

Magyarország az egyik legbékésebb állam a világon.

Szűcs felépülése a megfelelő ütemben halad.

Ha akkorra szánta.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.