Halloween Amerikában: hatalmas, mozgó lufiszörnyek, csontvázak és véres koponyák
A diaszpóra tagjai száz százalékban amerikaiak és száz százalékban magyarok.
A diaszpóra tagjai száz százalékban amerikaiak és száz százalékban magyarok.

Halloweenprogramokkal várja péntek este a fővárosi állatkert az érdeklődőket.

Súlyos hiányosságok voltak a helyszín biztosításában és a hatósági reagálásban.

Az ország vezetője a felelősök megbüntetését ígérte, az ellenzék a rendőrfőnök és a belügyminiszter leváltását követeli.

Baranyi Krisztinától már megszokhattuk, hogy imád a tengerentúlról honosítani ezt-azt.

A halloween alkalmából tartott ünnepségen egy szűk utcában feltorlódott tömeg összepréselődött, 154-en vesztették életüket.

Makkai László szerint azzal, hogy virágot viszünk, gyertyát gyújtunk és imádkozunk szeretteink sírjánál, az életet hirdetjük.

Több román lap is úgy értesült, hogy a világ leggazdagabb embere nem lépett be az országba.

Szexuális zaklatással és két nő kirablásával gyanúsítanak egy férfit, aki elfogásakor bohócmaszkot viselt.

Egy férfi a falon felmászva próbált kijutni a tömegből – a katasztrófa helyszínét orvosi eszközök és jelmezek borítják.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A miniszterelnök már többször is betekintést engedett abba, hogyan néz ki nála a karácsony.

A parkolóból reprezentatív nemzeti főtérré alakított Kossuth Lajos tér visszanyerte történelmi rangját, és a nemzeti emlékezet egyik kiemelt helyszínévé vált.

Szenteste búcsúzott a világtól.

Senki se tömegközlekedjen Budapesten megszokásból.

Nagyon sietett az ajándékok kiszállításával.

Letartóztattak egy férfit, aki rokonszenvezett a merénylőkkel és antiszemita megjegyzéseket tett az interneten.

A szakértő szerint egyes katonai parancsnokok a ténylegesnél magasabb létszámot jelentettek, hogy több fegyverhez jussanak.

Hungary was right in advocating for the protection of Europe's external borders and for allowing entry to only those immigrants who are truly entitled to asylum.

A szentendrei rendőrök nagy erőkkel keresik.

Van egy köztes műfaj, amire csak kevesen gondolnak az ünnepek tájékán.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.