Az ENSZ emberi jogi főbiztosa elítéli, hogy fegyverként használják a civilek elleni támadásokat
Úgy gondolja, hogy humanitárius és emberi jogi katasztrófát idézett elő a háború.
Úgy gondolja, hogy humanitárius és emberi jogi katasztrófát idézett elő a háború.

Az izraeli hadsereg szóvivője részletesen bemutatta a rajtaütés során talált eszközöket.

A demokratáknál most visszaüt, hogy hagyták elburjánzani a szélsőbaloldalt, továbbá számolniuk kell arab, illetve muszlim szavazótáboruk haragjával is.

A nap végéig a gázai övezeti lakosság mintegy hetven százaléka nem fog tudni hozzájutni tiszta vízhez.

A célzott hadműveletben a fegyveresek számos, a Hamász által használt fegyvert találtak a kórházban.

The European Union is one of the biggest financial supporters of Palestinians.

Nem Izrael vesz célba szándékosan civileket, hanem a Hamász fejez le, éget el és mészárol le polgári személyeket a zsidók ellen a holokauszt óta elkövetett legszörnyűbb borzalom során – írta az izraeli kormányfő.

Az Európai Unió a palesztinok egyik legnagyobb pénzügyi támogatója.

A Hamász egyik vezetője beszélt a követelésekről.

Az izraeli hadsereg hétfőn videót és fényképeket osztott meg, amelyeken a Hamász által egy gázai gyermekkórház pincéjében tárolt fegyverek láthatóak, ahol a jelek szerint túszokat tartottak fogva.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A becsmérlő megjegyzésre válaszolt Szentkirályi Alexandra.

Ott a pont – osztotta meg a Fidesz frakcióvezetője egy tiktoker videóját.

A Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója bemutatta, hogyan mentek feledésbe a parázs viták.

A XVI. kerület polgármestere szerint már most jobban és olcsóbban végzik el a munkát, gyakran a főváros helyett is.

A frontokon továbbra sincs látványos fordulat.

Ezeket a kérdéseket járta körbe a Mandiner Erőtér című geopolitikai elemzőműsorában a házigazda, Pócza István és állandó vendégei, Horváth József és Földi László.

Az Egyesült Államok új nemzetbiztonsági stratégiája nem kertel: az Európai Unió birodalmi törekvései teljes kulturális összeomlásához vezethetnek.

Washingtonban pénteken elkészítették jövő évi világbajnokság csoportbeosztását.

Nehezen csikarta ki a döntetlent a magyar válogatott a Japán elleni mérkőzésen a vb középdöntőjében.

A Nélküled útja a panteonig.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.