Ezért lesz nagyon nehéz felszámolni a Hamászt

Egy terjedelmes cikket közölt a Wall Street Journal lap, amiben arról írnak, hogy magas rangú izraeli tisztek és elemzők szerint csak részben semmisítették meg a Hamász katonai infrastruktúráját és most irányt kell váltaniuk, hogy ezt be tudják fejezni. Mint írják, délre kell tolódniuk, mert sok Hamász-terrorista szökhetett el abba a térségbe, ott pedig szinte biztosan nehéz dolga lesz az Izraeli Védelmi Erőknek (IDF), hiszen jobban felkészült a terrorszervezet a fogadásukra.

2023. 11. 21. 5:20
Rafah, 2023. november 20. Izraeli légitámadásban lerombolt ház romjai mellett palesztinok a Gázai övezet déli részén fekvõ Rafahban 2023. november 20-án. A Gázai övezetet irányító Hamász palesztin iszlamista szervezet október 7-én többfrontos támadást indított Izrael ellen, az izraeli haderõ pedig azóta támadja a Hamász katonai létesítményeit a palesztinok lakta övezetben. MTI/AP/Hatem Ali Fotó: Hatem Ali
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Többszintű háború

Demkó Attila biztonságpolitikai szakértő lapunk megkeresésére elárulta, úgy tűnik, messze a háború vége. Az izraeliak kisebb veszteségekkel, de elfoglalták Gázát és az al-Sifa kórházat is, ami alatt már az eddigi bizonyítékok alapján is egy Hamász-központ volt. Emellett jelentős csapásokat mértek az észak-gázai Hamász-infrastruktúrára is, mégis, a Hamászt nem olyan egyszerű felszámolni.

Az biztos, hogy ez még messze nem a vége a háborúnak, de talán még nem is a közepe

 − jelentette ki.

A Hamász katonai infrastruktúráját és hátterét azonban fel lehet számolni, de ehhez az egész Gázai övezet megszállására van szükség. Az összes alagútrendszert, az összes rejtett gyárat, manufaktrúrákat meg kell semmisíteni, ami pedig egy  hosszabb folyamat lesz − tette hozzá a szakértő.

Demkó Attila szerint három szintje van a háborúnak, hiszen Izraelnek több oldalra is figyelnie kell. Amellett, hogy Gázában folyik a háború a Hamásszal, az északi fronton is folyamatosak a harcok. A szakértő elmondta, hogy Gázában izraeli győzelem várható, a másik két szinten egyelőre nem tudni, hogy kiterjed-e a háború.

Az északi fronton még nem kezdődött el a Hezbollah és Izrael között a teljes körű háború, de a Hezbollah folyamatosan támadja Izraelt páncéltörő eszközökkel, amire az Izraeli Védelmi Erők (IDF) általában légicsapásokkal válaszol.

Délre húzódhatnak a harcok

Sok Hamász-terrorista szökhetett el délre, amit nem hagyhat az IDF. A szakértő szerint Izrael fokozni fogja a bombázást a déli régió sűrűn lakott, városi területein, amelyekről úgy tartják, hogy Hamász-alagutak lehetnek ott.

Az izraeli hadseregnek délen ugyanaz lehet a célja, mint északon volt, azaz, hogy minél jobban gyengítsék a Hamászt, és 10–15 évre elvegyék a kedvüket bármilyen támadástól, de nem szabad elfelejteni, hogy ez elrettentő lehet a Hezbollahnak is 

− mondta lapunknak Demkó Attila.

A Hamász miatt nem lehet megvédeni a civileket

Különösen nagy problémát okoz az, hogy a Hamász taktikája a civilek életét veszélyezteti: egészen konkrétan bebújnak a civil társadalom mögé, mondván, hogy Izrael nem lövi az embereket. 

Akár a hét hónapos csecsemőt is mártírnak tekintik és feláldozzák, hogyha úgy érzik, megköveteli a helyzet. A terrorszervezet stratégiája az, hogy emberi pajzsnak használja civileket, amit utána fel tudnak használni arra, hogy rosszabb színben tüntessék fel az izraelieket. Viszont ezért, amit a terrorszervezet csinál, hiába akarja, nem tudja védeni a polgári lakosságot Izrael.

− mondta el a biztonságpolitikai szakértő, aki szerint azt is látni kell, hogy Egyiptom nem engedi át az országba a civileket, mert az nagyon komoly biztonsági kérdéseket vetne fel, így viszont az övezeten belül nagyon leszűkül a tér.

 

Egyedül marad a Nyugat

Lapunk is írt róla, hogy a Hamász teret hódít a közösségi médiában és megpróbálja a nemzetközi közösséget megnyerni magának. Jó példa volt erre az is, amikor Gázában egy bombatámadás ért egy kórházat, ami után a közösségi médiában rengetegen Izraelt tették felelőssé, majd később kiderült, hogy az Iszlám Dzsihád egy eltévedt rakétája okozta a robbanást.

Ennek a harcnak van egy globális propagandaháború része, amiben nagyon úgy tűnik, hogy nem lehet nyerni

Afrikában is, Dél-Amerikában is, de a világ nagy részében a kolinizáció-dekolonizáció narratívájába sikerült elültetni a palesztinoknak és a nemzetközi baloldalnak is ezt a konfliktust. – Látszik, hogy a Nyugat kezd magára maradni. A nyugati vezetőknek már a saját utcáikon is rendet kell tartaniuk – tette hozzá Demkó Attila.

Borítókép: Izraeli légitámadásban lerombolt ház romjai mellett palesztinok a Gázai övezet déli részén fekvő Rafahban 2023. november 20-án (Fotó: MTI/AP/Hatem Ali)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.