Sajátos következetesség: harcsa helyett pangasiust adnak több mint tíz éve a domaszéki Rózsakert vendéglőben
Kissé sokkos állapotba kerültünk a kérdéstől, de semmiféle rosszindulatot vagy arroganciát nem érzékeltünk.
Kissé sokkos állapotba kerültünk a kérdéstől, de semmiféle rosszindulatot vagy arroganciát nem érzékeltünk.
A hal teljes hossza 229 centiméter – faroktőig 213 centi –, súlya pedig hetven kilogramm volt.
A horgásznak az éjszaka kellős közepén, korom sötétben kellett megküzdenie a kétméteres harcsával.
A fonyódi harcsafesztiválon azonban nem arattak látványos győzelmet.
Felvétel is készült a gigantikus halszörnyről.
Több rekordot is megdöntött az óriási hal, amelyet aztán visszaengedtek a folyóba – írta a szakportál.
Hogy mik is címben olvasható furcsaságok? Nem mesehősök és nem egy kalandtörténet főszereplői.
Karácsonyra a legtöbben még mindig a pontyot keresik, ebből adják el a teljes mennyiség 65-75 százalékát az árusok.
Nem változtak a hazai fogyasztói szokások az elmúlt néhány év során abban a tekintetben, hogy a halhúsfogyasztás meglehetősen idényjellegű, leginkább a húsvéti és karácsonyi időszakra összpontosul – írta a Magyar Hírlap szerdai számában az Agrárgazdasági
Budapest, 2019. május 2., csütörtök (MTI) – Május 2-án elkezdődött a ponty, a harcsa és a compó fajlagos fogási tilalmi ideje, május 1-jétől azonban ismét szabad horgászni a fogassüllőre, a balinra és a sügérre – hívja fel a figyelmet a Nemzeti Élelmiszer
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A berlini vezetés kiadta a 2025-ös célszámot.
Egy újonc nyerte meg az utolsó előtti etapot.
A vívó-világbajnokság előtt senki sem várt sokat a férfitőrcsapattól, de a magyar fiúk alaposan rácáfoltak a várakozásokra.
A Rapid Extrában Néző László, a Magyar Nemzet főszerkesztője és Boros Bánk Levente, a Nézőpont Intézet igazgatója elemezték a kormányfő tartalmas beszédét.
A mi nemzedékünkre hárul a digitális szabadságharc megvívásának kötelessége.
A négyszeres világbajnok nem került az első három közé a Belga Nagydíj időmérő edzésén. Nála is nagyobbat bakizott Lewis Hamilton.
Akinek nincs pénze, azt viszont a legdurvább erőszakkal viszik a frontra.
Aki egyszer is hallotta gondolatait, azt nézőpontja, fogalmazásmódja, szelíd határozottsága legalábbis elgondolkodtatta.
A mi nemzedékünkre hárul a digitális szabadságharc megvívásának kötelessége.
A négyszeres világbajnok nem került az első három közé a Belga Nagydíj időmérő edzésén. Nála is nagyobbat bakizott Lewis Hamilton.
Akinek nincs pénze, azt viszont a legdurvább erőszakkal viszik a frontra.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.