Sajátos következetesség: harcsa helyett pangasiust adnak több mint tíz éve a domaszéki Rózsakert vendéglőben

Kissé sokkos állapotba kerültünk a kérdéstől, de semmiféle rosszindulatot vagy arroganciát nem érzékeltünk.

Szinte minden kulináris kalandozónak vannak titkos tippjei, olyan helyek, amelyek nem közismertek, de ahol egyes fogásokat különösen jól készítenek el. Így jutottam el Felföldi Zoltán barátomnak köszönhetően a kecskeméti Rigó vendéglőbe, pacalkóstolás végett, ahol ár/érték arányban a többi fogás is rendben volt, old school ételek, potom pénzért. Tisztes fősodor. Csidei Tamással, a „gasztronautával” a tenyői Dombi és fiai nevű idilli családi étterembe látogattunk el két évvel ezelőtt, ahol a vadételek számítanak specialitásnak. Szinte biztos, hogy magamtól nem leltem volna rá. Baráti tippek vittek a nagymegyeri Corvinba, az adai Galiba vendéglőbe, a topolyai Terracottába, s a példákat még hosszan sorolhatnám.

Az elmúlt harminc évben jómagam is összegyűjtöttem pár ilyen helyet, ezek egyike a domaszéki Rózsakert, ahol kedvenc tiszai halászlémet adták hosszú időn keresztül.

Nem sokkal 2010 előtt tértünk be ide első ízben apámmal, makói haltepertőt ettünk sült burgonyával és persze halászlevet, mindketten felkaptuk a fejünket a halászlére.

A tiszta ízű, kicsattanó frissességű, szép színű lében tisztes mennyiségű, tálalás előtt belefőzött, ideális állagú, irdalt pontyhús, ikra és haltej kapott helyet. Évekig visszajártunk ide halászlét enni.

Hadd említsem azt is, hogy Kaba Gábor, aki Zsombolya polgármestere volt 2000 és 2012 között (miközben a magyarság 15 százalékot sem tesz ki a településen), több alkalommal is részt vett halászléfőző versenyeken, és jellemzően el is vitte a díjak valamelyikét. Egy alkalommal, amikor első helyezést ért el, az aradi szerkesztésű, négy megyében (Arad, Temes, Hunyad és Krassó-Szörény) terjesztett napilap, a Nyugati Jelen interjút közölt vele, amelynek keretében elmesélte, hogy Csiszár István mesterszakácstól, a Rózsakert vendéglő séf-tulajdonosától tanulta a halászléfőzést.

Fotó: BORBÉLY ZSOLT ATTILA

A domaszéki vendéglőben ettem később a legjobb roston sült sertésmájat, kívül szép pörzses, belül krémes, rózsaszín volt. Egy évvel később már csorba esett a fogás tökéletességén, bár élvezeti értéke még volt. Később akadt kellemetlen meglepetés is, több ízben pangasiusból készült harcsafogásokkal találkoztunk, amit szóvá is tettünk legutóbb. (Első alkalommal nem, mert akkor „hivatalos minőségben” jártunk náluk, s a Gault Millau kalauznál az volt az irányelv, hogy semmiféle hibát nem észrevételezünk helyben, csak megírjuk, mindezt persze konspiratív okokból. Egy szóvá tett hiba beazonosíthatóvá teheti a tesztelőt a kalauzban megjelent szöveg alapján.)

Ha fele igaz annak, amit a pangasiusról olvasni lehet, az már elég ahhoz, hogy kerüljük ezt a halat, de nem is ez a lényeg, hanem az, hogy kiváltanak egy drágább halat egy dömpingárunak számító olcsóbbal, ami a vendég becsapása és lebecsülése egyben.

„A többség úgysem veszi észre!” – e meggondolás lehet a gesztus mögött, amely a 2010-es évek elején főleg Északkelet-Magyarországon általános volt, de szerencsére mára már visszaszorulóban van.

Hosszú évekig nem jártam arra, mindig volt más célpont, de tegnap egy hirtelen ötlettől vezérelve ismét betértünk hozzájuk.

A beltér nem változott. Kissé személytelen, falusi kultúrházhangulat uralkodik még mindig. A falakon oklevelek, ételfotók és egy hatalmas giccsfestmény. Nyáron hangulatos kerthelyiséget üzemeltetnek. A dekorációban élő zöld növények és művirágok egyaránt helyet kapnak. Rádió szól, elviselhető hangerővel, jobb lenne nélküle. Csempe padló, nagy belmagasság.

A szerző felvétele

Az étlap jelentősen szűkült, nem kínálnak már sem sertésmájat, sem velővel töltött palacsintát, sem haltepertőt, sem „öreg halász kedvencét” (szegedies ponty túrós csuszával, gombapaprikással), hogy csak azon fogások közül említsek néhányat, amelyek megmaradtak az emlékezetemben az elmúlt másfél évtizedben itt kóstoltak közül.

Az árak igencsak megszaladtak. A teljes adag (egy személyes) filézett pontyhalászlé 5900 forint, a pacal 5000, a milánói sertésborda 6200, a tavaszi zöldköret 1500, a burgonyakrokett 1350 forintba kerül. Tegyem hozzá, hogy olcsón is jól lehet itt lakni, adnak 2700 forintért kétfogásos menüt, és akadnak kifejezetten kedvező árú ételek is a választékban.

A tokaji aszún és szamorodnin kívül a borválaszték hatféle Varga-borból áll, a sörök nagyipari multitermékek, a töményitalok a kommersz vonalat képviselik. Limonádét kérésre sem készítenek, pedig hozzávaló (citrom és cukor) lenne. Kis adag ételeket kértünk, nem volt cél sem a jóllakás, sem a felesleges pénzköltés, és egyébként is böjti időszak van.

A halászlé most is kifejezetten jó volt, de nem hozta a korábbi katartikus szintet, a hal ezúttal kissé túlfőtt, nagy a gyanúm, hogy nem tálalás előtt főzték a lébe, mint régen. Mindazonáltal kiegyeznék azzal, ha ez jelentené a halászléetalont a Tisza mentén. Gyenge minőségű, nem túl friss nagyipari kenyeret adtak mellé. 4050 forintba került 3 deci halászlé, ennyi pénzt nem ért meg.

A szerző felvétele

A kis adag rántott harcsa mennyisége másutt egész adagnak felelne meg. Biztos, ami biztos, rendeléskor megkérdeztem, hogy mit fed a megnevezés, az afrikai harcsánál már közbe is vágott a felszolgálónk, jelezvén, hogy azt. Rendben, mondtam, lássuk.

Bizony ismét pangasiust rejtett a bunda, annyival súlyosbítva, hogy a hal illatra-ízre egyaránt a hosszabb mélyhűtés jegyeit hordozta. A zöldséges rizsköret menzaszintű volt, de az élvezhetőségen belülre sorolnám, az uborkasaláta (a visszafogott adag 1800 forintba kerül) hagyományos, az uborka kissé üveges volt már benne, jó ideje készülhetett. Ki hogy van vele, én szeretem, ha alaposan átjárja a marinád, társam nem volt lenyűgözve.

A szerző felvétele

Amikor jeleztem a felszolgálónak, hogy minden kétséget kizáróan pangasiust kaptunk afrikai harcsa helyett, azt kérdezte, hogy „na és nem ízlik?” Kissé sokkos állapotba kerültünk ettől a kérdéstől, de mivel semmiféle rosszindulatot vagy arroganciát nem érzékeltünk, inkább csak hozzá nem értést, meséltem neki egy kicsit erről a halról, amiről fél órával korábban ő állította határozottan, hogy afrikai harcsa.

Azt is jeleztem, hogy nyugodtan beszélje meg séffel, hogy pangasius-e a hal vagy sem, mert ő biztosan tudja, hogy mivel dolgozik. Ki is szűrődött némi párbeszéd a konyháról ezt követően, de a szavakat nem vettem ki, a kérdésre a hölgy nem tért vissza. A tétel viszont számlára került.

Én visszaküldtem volna a tányért, de asztaltársam éhes volt, azt mondta, megeszi, ami nem sikerült végül. Kicsit vitatkoztunk, hogy pangasiust adni harcsa helyett lopás vagy csalás, meggyőztem, hogy az utóbbi. Közös elem a kliens megkárosítása. A pangasius-stikli arra is magyarázatot ad, hogy miért olcsóbb a vegyes halászlé náluk, mint a pontyból készült, miközben a harcsa drágább hal a pontynál. Mindent egybevetve, a Rózsakert vendéglő bekerült nálam a nem ajánlott kategóriába, alighanem ez volt az utolsó látogatásom náluk.

Elérhetőségek:

Rózsakert vendéglő

Domaszék, Deák Ferenc utca 36. 

Telefonszám: [phone] 

Honlap: csiszarmesterszakacs.hu 

E-mail-cím: [email protected]

Borítókép: Rántott hal ( Fotó: Borbély Zsolt Attila)