Késő estig tartó műszakja után nem hazafelé vette az irányt Vidács Attila, hanem elindult a dunaföldvári csónakkikötőhöz. Már fél 11 magasságában járhattunk, amikor a ladikjához érve találkozott két barátjával, akik ugyan nem horgászok, de mégis megkérdezte tőlük, nincs-e kedvük vele tartani egy kis pergetésre.
Nekik sem kellett több, bepattantak a csónakba. Nem haladtak sokat, pár perc után találtak egy ígéretesnek tűnő homokpadot, ahol kikötöttek.
„Gyanúsan nagy volt a csend” – mondta Attila, aki egy 18-as narancssárga wobblert vetett be, és elkezdte azt a vízfelszín közelében vontatni. A harmadik dobásra meg is történt várva várt reakció.
„Pár másodpercen belül lekapta a fele damilt – mesélte Attila. – 80-100 métert elment a folyásirányban fölfelé, én futottam utána a parton, és szóltam a barátaimnak, hogy hozzák a csónakot”.
Bármennyire is hirtelen történt minden, azért nem érte a társaságot teljesen váratlanul a nagy kapás, ugyanis Attila előre felkészítette a többieket. „Mondtam nekik, hogy ha jobb halat akasztok, akkor az egyik fogja meg a wobbleres dobozom, amit ott fogok hagyni a parton, a másik meg ugorjon a csónakba és indítsa a motort, mert csak így fog menni” – idézte vissza a kiosztott instrukciókat.
Amikor kontaktba került a hallal, egyértelmű volt, hogy egy komolyabb példány lesz. „Mire odaértek a barátaim, a hal irányt váltott, és bement a hat-hét méter mély hajózó útvonalba. Volt fél óra volt, amikor tíz négyzetmétert mozgott csak, lefeküdt, hiába emeltem bele, csak fütyült az orsó, karikába hajlott a bot, és nem volt hajlandó semmit csinálni” – folytatta a sztorit a horgász.
Ezt követően a harcsa megindult, de szerencsére a hajózási útvonalat jelző bójákat kikerülte. Kanyargott a bajszos összevissza, a vaksötétben a fejlámpa fénye mellett sokszor azt sem tudták küzdőpartnerei, hogy pontosan hol is vannak éppen a folyón.
„Végig azon morfondíroztam, hogy bírja-e az 50-es Okuma orsó, mert nem erre tervezték” – engedett bepillantást gondolataiba Attila, aki a kezében egy 80-100 grammos, háromméteres harcsázóbotot tartott. Végül a felszerelésen nem múlott, és a kitartáson sem, ugyanis a harcsa fárasztása három és fél óráig (!) tartott.
