„Az utolsó fél óra volt a legkeményebb, a végső kirohanások. Addigra már én is teljesen kikészültem, de tudtam, hogy keményebbre kell vennem, és erőteljesebben beleemelni. Nagyon sokszor elengedte magát ez a tehetetlen súly, nem feküdt fel a víz tetejére, hanem, mint egy darab vas, függőlegesen lógott a műcsali végén – emlékezett vissza gigászi csata utolsó mozzanataira.
Amikor a harcsa végleg megadta magát, közös erővel beemelték a csónakba. Ekkor már több mint tíz kilométerrel eltávolodtak a kapás helyszínétől. Gyakorlatilag Dunaföldvártól Bölcskéig húzta a csónakot a harcsa, benne a három férfival.
Mikor visszaértek a kiindulási ponthoz, megszervezték a hal mérlegelését. Már hajnalodott, nem kellett sokat várni, meghozta Attila testvére a digitális mérleget, majd szereztek egy vadzsákot, amit a vadászok használnak. Jól terhelhető, megfelelő anyagokból készült, és van négy füle, aminek a segítségével fel is tudták akasztani a száz kilóig mérő eszközre.
Az eseményre összesereglettek jó páran a parton, megérkezett Attila felesége is, aki tíz hónapos babájukat a kezében tartva nézte végig, ahogy visszaengedik a harcsát a Dunába.
A hal tömege 68 kilogramm, a hossza 202 centiméter volt. Ha minden jól megy, hitelesíteni fogják, így felkerülhet a Magyar Országos Horgász Szövetség (Mohosz) rekordlistájára.
Attila örökké hálás lesz, hogy két barátja, Boros Dávid és Hegedűs András vele tartottak az éjszakai pecára. „Ha ők nincsenek, akkor 99 százalék, hogy valahol Szekszárd környékén ácsorgok a csónakban ott megrogyva, vagy teljesen esélytelen lett volna” – fogalmazott a kemény küzdelmet megélt horgász.
Az eredeti cikk ITT érhető el.
Borítókép: A kétméteres harcsa a kifogójával (Fotó: Pecaverzum)
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!