Meghosszabbodik az Irinyi-terv beadási határideje
A koronavírus-járványra tekintettel meghosszabbítják a kötelező adategyeztetés határidejét a magyarországi mobilszolgáltatók – közölték a cégek.
Lehetséges, hogy meg kell majd hosszabbítani az Európai Unió és Nagy-Britannia közötti jövőbeni kereskedelmi kapcsolatokról szóló tárgyalások határidejét – vélekedett Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke a Les Echos című francia lapnak adott,
A rohanó világban, például a határidők és a stressz miatt sokan hajlamosak kihagyni étkezéseket, pedig a legfontosabb a rendszeres, megfelelő mennyiségű étkezés.
November 30-ig meghosszabbítja A Dal 2020 pályázat jelentkezési határidejét a Duna Televízió a nagy érdeklődést és a zenei szakma kérését figyelembe véve.
A nagy érdeklődésre való tekintettel november 30-ig meghosszabbította az Országos Vállalkozói Mentorprogram jelentkezési határidejét a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara – tudta meg pénteki száma szerint a Magyar Hírlap Balla Gergelytől, a program projektv
Kedd délután 16 órakor lejár annak határideje, hogy az önkormányzati választáson indult jelöltek és jelölő-szervezetek eltávolítsák a kampány időszakában közterületeken elhelyezett plakátjaikat.
A Magyar Bankszövetség főtitkára elmondta, mintegy félmillió lakossági és csaknem 150 ezer vállalati ügyfél nem tett még eleget a kötelezettségnek.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A véleménynyilvánító szavazás célja, hogy a választók döntsenek: szeretnék-e, hogy Ukrajna csatlakozzon az Európai Unióhoz.
A telefonbeszélgetések hasznosak és eredményesek voltak.
Kevesebb a drog a piacon.
Munkáját a legmagasabb szinten is elismerték.
Az ukrán belpolitikai feszültség új szintre lépett.
A 42 Restaurant séfje, Koppány Levente gondoskodik majd Jennifer Lopez és csapatának étkezéséről budapesti tartózkodása alatt.
Helyi lapértesülések szerint a magyar bajnok is versenyben van a sztárcsapat futballistájáért.
Tombol a kettős mérce.
Az ukrán belpolitikai feszültség új szintre lépett.
A 42 Restaurant séfje, Koppány Levente gondoskodik majd Jennifer Lopez és csapatának étkezéséről budapesti tartózkodása alatt.
Helyi lapértesülések szerint a magyar bajnok is versenyben van a sztárcsapat futballistájáért.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.