Hadházy Ákost és Szabó Tímeát nem érdekelte a svéd NATO-csatlakozás
A baloldal által kezdeményezett ülésre még az ellenzéki politikusok egy része sem volt kíváncsi.
A baloldal által kezdeményezett ülésre még az ellenzéki politikusok egy része sem volt kíváncsi.
A karmelita kolostornál bontott kordont a Momentum, azonban az akció látványos bukás volt, és nemcsak a célját nem érte el, de az ellenzéki térfelet is megosztotta.
A túlélésért bárkivel hajlandók összefogni a szocialisták.
Rétvári Bence: 2010 előtt az IMF-el volt párbeszéd, a tanároktól pedig elvettek egyhavi bért.
Kunhalmi szerint nincs szükség az ellenzéki pártok összeolvadására.
Hiller István szerint nagyon kell figyelni a vidék Magyarországának közművelődésére.
Még mindig nincs jelentkező az MSZP társelnöki posztjára.
Gyurcsány tovább szalámizhatja az MSZP-t Hiller István választókerületében.
A szocialista politikus leszögezte, hogy az alapszabály értelmében egy férfi és egy női társelnököt is választanak majd, tehát marad a társelnöki rendszer.
A Demokratikus Koalíció elérte, hogy Hiller István helyett a Gyurcsány-párt embere, Oláh Lajos legyen az új Országgyűlés egyik alelnöke.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A párizsi ügyészség kiberbűnözés elleni részlege nyomoz.
Az ukrán külügy közlésére reagált a magyar külügyminisztérium államtitkára.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök péntek este megerősítette, hogy folytatódik az amerikai fegyverszállítás országa részére.
A köztársasági elnök szerint Európában ilyen nem történhet meg, ez teljesen ellentmond minden emberi értéknek.
Korábban arról beszélt, hogy Spanyolországban szeretne futballozni, egyelőre a Közel-Keleten folytatja világjárását.
Trump állást foglalt az illegális bevándorlással szemben.
Ezen most mindenki meglepődött, mert a játéka tényleg borzalmas volt a wimbledoni elődöntőben.
A Levél az ukrán népnek című petíció aláírói szemérmetlen nyíltsággal adták a világ tudtára, ők ukrán propagandisták.
Korábban arról beszélt, hogy Spanyolországban szeretne futballozni, egyelőre a Közel-Keleten folytatja világjárását.
Trump állást foglalt az illegális bevándorlással szemben.
Ezen most mindenki meglepődött, mert a játéka tényleg borzalmas volt a wimbledoni elődöntőben.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.