Telibe fejelte a rendőrt, mert az be akarta vinni a barátnőjét
Az ügy a végéhez közeledik.
Az ügy a végéhez közeledik.
Csoportosan elkövetett, hivatalos személy elleni erőszak miatt idézte be az ügyészség Donáth Annát.
Interjút adott a Magyar Nemzetnek Kosik Kristóf ügyvéd.
A keddi bírósági tárgyalás előtt öntötte le kávéval a bírót.
Kávét öntött a tárgyalást vezető bíró szemébe, feltehetően azért, hogy ne ő ítélkezzen a perben.
Portik anyósa lapunknak azt nyilatkozta, előre eltervezett támadás történt.
A férfit először még elengedték, később kiderült, ez nagy hiba volt.
Mit jelenthet a hivatali bűncselekmény, ami miatt őrizetbe vettek egy vidéki rendőrkapitányt?
Büki Renáta és Gál Zsombor őrmesterek Váctól Dunakeszi határáig üldözték a 200-zal menekülő, többszörösen visszaeső ámokfutót.
N. Csabának sem munkahelye, sem jogosítványa nem volt soha, ennek ellenére Mercedesszel, bedrogozva száguldozott.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Nem kímél senkit és semmit a Tisza Párt vezetése.
Liverpool-játékosok vezérletével és a spanyolok szerint „Isten kezével” nyert Anglia az U21-es Eb-n.
Tekintélyt parancsoló harceszközökkel erősít tovább a honvédség.
A zsarolástól sem riadnak vissza a zöld jogszabályok áterőltetése érdekében.
Ne maradjon otthon a napszemüveg. naptej.
Az amerikai haderő légitámadást hajtott végre Iránban, az ország urándúsító létesítményei teljes mértékben elpusztultak – jelentette be Donald Trump amerikai elnök.
Nem kérdés, hogy a PSG-vel szemben csúfosan elbukott BL-döntő fájó emlék az Inter futballistái számára.
Ne maradjon otthon a napszemüveg. naptej.
Az amerikai haderő légitámadást hajtott végre Iránban, az ország urándúsító létesítményei teljes mértékben elpusztultak – jelentette be Donald Trump amerikai elnök.
Nem kérdés, hogy a PSG-vel szemben csúfosan elbukott BL-döntő fájó emlék az Inter futballistái számára.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.