Számos buktatója van az új uniós migrációs csomagnak
Egyelőre az is kétséges, hogy a papírok nélküli bevándorlókat az állítólagos származási országaik visszafogadják-e majd.
Egyelőre az is kétséges, hogy a papírok nélküli bevándorlókat az állítólagos származási országaik visszafogadják-e majd.

Nem életszerű az a javaslat sem, hogy öt nap alatt kell a belépni szándékozókat leellenőrizni.
Európa határait le kell zárni, megdőlt az a toposz, hogy nem lehet megvédeni a határokat.

Horváth József elmondta, a pandémia alatt a hibrid hadviselés egyes jelei is megjelentek.

Amint a koronavírus-járvány enged a „szorításából” Európában, az illegális migrációs nyomás újraéled – mondta Horváth József.

Horváth József: A védelmi hálót szorosabbra kell vonni, ahol hiányzott, ki kell építeni.

Az ENSZ jelenlegi vezetése és a mögötte álló erők abban érdekeltek, hogy a világ stabil régiói megrendüljenek, ezért küldetésének tartják az illegális migráció legalizálását.
Az illegális határátlépéssel kísérletezők megszervezték magukat, összeegyeztették az időt és a helyszínt, amely nem mellesleg egy logisztikailag könnyen megközelíthető hely.
Nógrádi György Iránt nevezte meg a tragédia felelőseként, mert a gépet azt követően érte találat, hogy az USA likvidálta Szulejmánit, és erre válaszként Irán Irakban lévő amerikai célpontokat bombázott.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Meddig lesz szükség a Tisza-vezérre, aki politikai alárendeltje, kiszolgáltatottja Brüsszelnek, és ha nem fogadja gazdái telefonhívását, ismét iratnak egy remek cikket Bajnairól?

Még az ellenzéki felmérések szerint is a Fidesz nyeri a választást.

Az Index megszerezte a dokumentumokat.

Róna Dániel azt is elárulta, hogy 2022-ben fontos közvélemény-kutatásokat titkoltak el a választás előtt.

Iszlamista indíttatásból gyilkolt.

Az amerikai tisztviselő történelminek nevezte a találkozót.

Az ítélet arányosságát politikusok és jogvédők is kétségbe vonják.

A hangfelvételek királya éppen nem tartotta magánál a diktafont, amikor fizikáról kellett tanulni az iskolában.

Női versenyzőink tökéletes mérleggel zárták az Eb első napját.

A hollandok a vártnál nagyobb kihívás elé állították a magyar válogatottat az Eb-n.

Lassabban terjed viszont a koronavírus.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.