Betörheti a rendőr a szélvédőt, ha a kocsiban ebet hagytak
Állatkínzás miatt indul eljárás azon sofőrök ellen, akik kutyájukat a nyári hőségben az autóban felejtik.
Állatkínzás miatt indul eljárás azon sofőrök ellen, akik kutyájukat a nyári hőségben az autóban felejtik.
Zivatarok, felhőszakadás és hőség várható ma, az egész országra riasztást adtak ki.
Az eddig mért legmagasabb hőmérséklet 38,7 Celsius-fok volt, amelyet tavaly júliusban jegyeztek fel.
A tanulmányt készítő szakértői csoport vezetője elmondta, az emberiség az utóbbi 6000 évben ettől eltérő éghajlati viszonyok között élt.
Nyugat-Ausztráliában már a harmadik napja negyven Celsius-fokos hőmérséklet uralkodik, miközben a térség legnépesebb települése és fővárosa, Perth környékén tovább terjednek a bozóttüzek – közölték vasárnap a hatóságok.
Négyezer ember került a nagy hőség miatt kórházba egy hét alatt Japánban – közölte szerdán a katasztrófavédelem és a mentők feladatait is ellátó tűzoltóság.
Franciaországban mintegy 1500 haláleset köthető a júniusi és júliusi kánikulához a francia egészségügyi tárca vasárnapi tájékoztatása szerint, ami tizede a 2003-as hőhullámkor regisztráltnak, jóllehet idén a melegrekordok országszerte megdőltek.
Csaknem 10 Celsius-fokkal melegebb van az ilyenkor szokásosnál – közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat a meteorológiai nyár utolsó napján. Holnap akár 36 fok is lehet.
A Kárpát-medencében továbbra is meleg idő várható, a labilis rétegződés miatt elszórtan kialakulhatnak záporok, zivatarok.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Édesszájúak, készüljenek!
A kontinens önpusztításáról és a béke esélyéről beszélt.
Megszenvedett a Burnley otthonában a Liverpool a találkozó első félidejében.
Sok jóra ne számítson.
A Soros-blog tovább takarítja az utat Magyar Péter pártja előtt.
Demonstrators call for executions of politicians in Hodmezovasarhely.
A vasárnapi római imaalkalom során a sok ezer modern kori mártír közül 1600 név hangzik majd el.
Túl lett pumpálva a lufi.
Sok jóra ne számítson.
A Soros-blog tovább takarítja az utat Magyar Péter pártja előtt.
Demonstrators call for executions of politicians in Hodmezovasarhely.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.