A pápa ismét szót emelt a menekültek befogadása mellett
Egyebek között a menekültek elől való elzárkózás miatt sajnálkozott Ferenc pápa Rómában, a Colosseum előtt elhangzott meditációjában, péntek este.
Egyebek között a menekültek elől való elzárkózás miatt sajnálkozott Ferenc pápa Rómában, a Colosseum előtt elhangzott meditációjában, péntek este.
Húsvét ünnepén a katolikus, a református és az evangélikus egyház vezetői Budapesten, illetve Esztergomban tartanak ünnepi szentmisét, istentiszteletet.
Nemcsak Jézusnak, de már a húsvéti feltámadás ünneplőinek is – hogy ünnepelhessenek – végig kell járniuk a maguk kálváriáját.
A halhatatlanság egyetlen alapvető feltétele a halál volt: csak akkor értelmezhető a feltámadás, ha Jézus előtte kileheli a lelkét a keresztfán, és ezzel elhozza nekünk a kegyelmet.
Palóc húsvétot tartanak hétfőn a szlovákiai Fülek várában. A tizennegyedik alkalommal megtartott rendezvényen a helyi értékekre, a palóc hagyományokra helyezik a hangsúlyt, de a műsorban a magyar mellett a szlovák kultúrát is bemutatják – tájékoztatta az
A gázai keresztények meglátogathatják Jeruzsálemet és Ciszjordániát a húsvéti ünnepeken – közölte pénteken egy izraeli kormányszóvivő az után, hogy a gázai keresztény közösség korábban arról számolt be, hogy nem kapnak beutazási engedélyt.
A húsvéti ünnepkör szerves részét képzi a tűz- és vízszentelés hagyománya – mondta Bereczki Ibolya néprajzkutató pénteken az M1 aktuális csatornán.
Jelentős torlódás alakult ki a szerb, a román és az ukrán határátkelőhelyek kilépő oldalán az európai iskolai szünetek, valamint a szabadságukra hazatérő vendégmunkások miatt. Az ásotthalmi közúti határátkelőhelyen technikai okok miatt szünetel a határfog
A szegény, rabszolgaként kizsákmányolt, méltóságuktól megfosztott és kitaszított emberekre, köztük a migránsok helyzetére hívják fel a figyelmet a nagypéntek este Rómában is felelevenedő keresztutat kísérő elmélkedések.
Felelősek vagyunk a szavainkért, a szeretet nemcsak érzelem, hanem gondolatban, szóban és cselekedetben is meg kell nyilvánulnia – mondta a bíboros, prímás esztergom-budapesti érsek.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Turnout fell well below the opposition Tisza Party's expectations of a hundred thousand.
Felveti a pénz a baloldali influenszereket, például Pottyondy Edinát, Osváth Zsoltot, miközben becsmérlik a hazájukat.
A létesítmények üzembe helyezését eredetileg az év első felére tervezték.
Nem adjuk fel országainkat sem a brüsszeli bürokratáknak, sem a külföldi multinacionális cégeknek, sem a migránsoknak. Olaszország az olaszoké, ahogy Magyarország a magyaroké – jelentette ki Orbán Viktor Pontidában.
Kína szerint nem a bürokráciának, hanem az innovációnak és a termékek minőségének kell döntenie arról, hogy a piac végül kinek kedvez.
Bebizonyosodott, hogy igaza volt a belügyminisztériumnak azzal, hogy nem engedélyezte a közel-keleti háború kirobbanására emlékező tüntetést Rómában szombaton. Valóban képtelenség volt a közrendet biztosítani.
Tadej Pogacar méltóképpen debütált a világbajnoki trikóban a Giro dell’Emilián.
Az volt a legjobb, amikor a kicsi, agresszív, agyhalott Kula bácsi a tüntike végén bement a tévé épületébe.
Meglepte a külügyminisztert, mennyire egyszerűen lehet csatlakozni a programhoz.
Trauma és idegrendszeri probléma jeleit sem mutatja, ezért hagyták életben.
A kétkezi munka mellett ötszáz kilogramm állateledel kiosztásával is szeretnének hozzájárulni a Rex Kutyaotthon Alapítvány munkájához.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.