Robotfejlesztőt vásárolna a dél-koreai autógyártó konszern
A források szerint a tárgyalások folyamatban vannak és egyáltalán nem biztos, hogy sikerrel zárulnak.
A források szerint a tárgyalások folyamatban vannak és egyáltalán nem biztos, hogy sikerrel zárulnak.

A Hyundai dél-koreai autógyártó kedden megkezdte belföldi járműgyártásának teljes leállítását ideiglenes jelleggel, mert a koronavírus miatt komoly fennakadások vannak a kínai alkatrészszállításban. A japán Nissan pedig úgy döntött, hogy elhalasztja kínai
Michelisz kilencpontos előnnyel érkezett Malajziába, vagyis szó sem lehetett arról, hogy hátradőlhet. Még azután sem, hogy mindkét időmérőt megnyerte, majd a borongós időben az első futamot is.

Michelisz Norbert, a Hyundai magyar versenyzője rajt-cél győzelmet aratott a túraautó-világkupa (WTCR) szezonzáró hétvégéjének vasárnapi első futamán a malajziai Sepangban, ezzel növelte az előnyét az összetett pontversenyben.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Brüsszel a magyarok pénzét vinné Ukrajnába.

Putyinnak miért nincs egy Delta Force-egysége? Mert akkor Zelenszkijt már régen elfelejthettük volna, és senki sem hal meg háborúban.

Két üzletet zártak be az új drogfelszámolási szabályok alapján.

A Fővárosi Törvényszék megállapította: Magyar Péter nem mondott igazat fideszes politikusok vagyonáról, anyagi helyzetéről, szokásairól.

Manfred Weberék „gyorsan behívták a Tiszát, hogy biztosítsák befolyásukat Budapesten” – fogalmaz cikkében a Politico.

A helyi lakosság próbál túlélni.

Az újabb korrupciós botrány komoly belső hatalmi játszmákra utal a szakértő szerint.

Szerbia leckét adott az önmagukra nyomokban emlékeztető románverőknek.

Kudarcokkal tarkított két világverseny után Spanyolország alaposan megfiatalított csapattal vágott neki a kézilabda Eb-nek.

Egy érdekes mítosz, amely mégsem pusztán csak fantázia.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.