Tusványos: Cél a magyar identitás megerősítése
2018–2022 között a nemzetpolitika alapcélkitűzései: az identitás erősítése, a családok támogatása és a versenyképesség erősítése az egész Kárpát-medencében – mondta Potápi Árpád János.
2018–2022 között a nemzetpolitika alapcélkitűzései: az identitás erősítése, a családok támogatása és a versenyképesség erősítése az egész Kárpát-medencében – mondta Potápi Árpád János.

A diákok nemzeti identitásának erősítését számos intézkedéssel segíti elő a kormány. Ez a tematika nemcsak az iskolai tanterveket szövi át, tavaly óta az óvodai nevelési feladatokat is.

Macedóniának — azaz hivatalosan immár Észak-Macedóniának — számos kihívással kell megküzdenie, amelyek úgy tűnik, meghaladják az erejét.

A pénzügyi és a migrációs válság, valamint a Brexit is arra figyelmeztet, hogy ha nem választunk megfelelő vezetőket, ha nem hozunk jó döntéseket, akkor Európa tartós hanyatlása is bekövetkezhet.

A miniszterelnök-helyettes úgy fogalmazott: a határok szétszabdalhatták a magyarságot, de a nyelvünk, a gondolkodásunk, a nemzethez tartozásunk, az egy.

Terror Háza Múzeum főigazgatója a Németkérdés újra? című konferencián elmondta: Németországban vezetési és identitásválság van, hiányzik az innováció, a megújulás.
Amikor azt érezni, hogy kultúránkat veszély fenyegeti, azonnal kigyullad egy vörös fény a fejünkben, és azonnal akcióba is lépünk – hangsúlyozta a miniszterelnök.

Kásler Miklós emberi erőforrás miniszter szerint a sport a magyar identitás részévé vált, s bármerre is jár a világon, magyar sportolókról mindenhol hall történeteket.
Az elmúlt évtizedek után végre az orbáni modell alapján működő cselekvő állam az, amely céljaival és eredményeivel nem teszi hiábavalóvá nagyszüleink és szüleink erőfeszítéseit.

Brazília külügyminisztere, Ernesto Araújo szerint a fiatal és dinamikus országok képesek hatni a nyugati civilizáció hagyományos központjaira is.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Kezdődik a versenyfutás a pártok között.

Nem ez a nap lesz az autósok kedvence.

A kampány közben alakítják át a Tisza Párt aktivista bázisát.

Többet tehetnek a hazáért, mint a liberális ellenzék.

A Kreml kemény figyelmeztetést adott ki.

Az FPÖ azonnali irányváltást és a béketárgyalások támogatását sürgeti.

Von der Leyen: demokratikus Bizottság vagy brüsszeli önkény?

Karim Benzema nem volt elégedett az al-Ittihad ajánlatával.

A Honvéd 2-1-re legyőzte a Videotont és már öt ponttal vezeti a tabellát, a fehérváriak idegenben továbbra is nyeretlenek.

A Győr és a Debrecen összecsapása szó szerint összecsapássá fajult, de hibázott-e, s ha igen, miben a meccs bírója?
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.