Botrányok sora kíséri Magyar Péter ügyvédjének a pályafutását
Bárándy Péter és fia már hosszabb ideje folytat a baloldalon jogi, közjogi ámokfutást.
Bárándy Péter és fia már hosszabb ideje folytat a baloldalon jogi, közjogi ámokfutást.

Olyan életműveket ismert el az igazságügyi miniszter, melyekkel közösségeket szolgáltak és embertársainkat segítették.

Stratégiai cél a magyar–lengyel kapcsolatok rendezése.

„Nem szuperhatalomra, hanem erős nemzeteken alapuló, okos Európára van szükség” – írta az igazságügyi miniszter hivatalos közösségi oldalán.

A brit igazságügy-miniszter szerint ha a parlament megszavazza a brit EU-tagság megszűnésének valamely enyhébb formáját, azt a kormány nem hagyhatná figyelmen kívül.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Áldozatvállalásuk nem marad köszönet nélkül.

Olcsó hitel, élénkülő építkezések, mérséklődő albérletárak – már az első hónapokban látványos hatása van az államilag támogatott konstrukciónak.

Humoros történeteket árultak el a miniszterek.

A háborút támogató országokban adóemelésekkel indul az év.

Készek és hajlandók a listát tovább bővíteni.

„Jelentős előrelépést tettünk a dokumentumok véglegesítése felé.”

A rendhagyó produkciót a hit újfajta megszólításának szánták.

Két olyan edzőt függesztettek fel, akik korábban olimpiai és világbajnokokat neveltek.

Kiderült, miben hibázott óriásit a német labdarúgó-válogatott sztárjátékosa.

A Filante tanulmányt arra fejlesztette a Renault, hogy hatótáv- és fogyasztásrekordokat döntsön vele.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.