Trükköztek a statisztikákkal a rendőri vezetők?
Az Egyesült Államok igazságügyi minisztériuma vizsgálatot indított.
Az Egyesült Államok igazságügyi minisztériuma vizsgálatot indított.

Többféle támogatáshoz juthatnak hozzá a legkülönfélébb bűncselekmények áldozatai.

Szabó Péter úgy véli, a megállapodás semmiben nem sérti a bírói függetlenséget.

Tuzson Bence hangsúlyozta: A bűncselekmények áldozatait segíteni kell.

Jelenleg összesen tizenhárom hatósági ellenőrzés van folyamatban öt légitársasággal szemben.

Tűrhetetlen, ahogyan a légitársaságok az utasokat kezelik a nyári időszakban.

Répássy Róbert szerint a törvények megfelelőek, minden lehetőség adott ahhoz, hogy gyorsabban rendeződjenek az ügyek.

Az Igazságügyi Minisztérium újonnan kinevezett miniszteri megbízottja szerint fontos, hogy az áldozatsegítés ne csupán a „tűzoltásról” szóljon, hanem a prevencióról is.

Répássy Róbert államtitkár üdvözölte, hogy képzéseken és rendezvényeken terjesztik az áldozatsegítéssel kapcsolatos ismereteket.

Felelősségre vonnák azokat az informátorokat, akik segítettek feltárni Hunter Biden ügyeit.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A Tisza Párt vezére utasításba adta, hogy ne menjenek Lázárinfóra.

Sokan nem értenek velük egyet, a kommentelési lehetőséget máris korlátozták Szikora bejegyzésénél.

Sok nyarat töltött a miniszterelnök Mezőtúron.

Mezőtúrra is ellátogat a miniszterelnök.

Sulyok Tamás magyar érdekeltségű sporteseményeket is megtekint.

A terminálokat csapásmérő drónok irányításához használták.

A NATO-főtitkár kijevi felszólalása ellentétes a NATO érvényben lévő döntéseivel.

Fogaskerekeket és tengelyeket fognak előállítani az elektromosautó-iparnak.

Életének meghatározó eleme volt az írás és a sport.

The Budapest politician warned warned that what many people now take for granted would no longer be guaranteed after a change of government, as the focus would shift from families to profit.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.