Összeomlott egy négyemeletes ház Indiában, sokan rekedtek a romok alatt
Nem sokkal korábban 5,9-es erősségű földrengés rázta meg Észak-Indiát, melynek központja Nepálban volt.
Nem sokkal korábban 5,9-es erősségű földrengés rázta meg Észak-Indiát, melynek központja Nepálban volt.

Peking hadgyakorlatot kezdett az amerikai hajók megjelenése és a Japán–India közös gyakorló művelete miatt.

A tengerparti városok többsége gyorsabban süllyed, mint amennyire a tengerszint emelkedik.

Hétfőn egy utasszállító repülőgép szakította meg útját, miután a légitársaságnak azt írták: pokolgép van a gépen.

Egy fontos államközi megállapodás alapján kötelező ezt év elején megtenniük.

Legkevesebb tizenkilenc gyermek hunyt el, az államügyészség hamisított gyógyszerek forgalmazása miatt indított eljárást.

India többször került katonai konfliktusba a vele szomszédos Kínával és Pakisztánnal.

Az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) szerint extrém szegénységben napi 1,90 dollárból vagy annál kevesebből kell élniük a családoknak.

Mindkét oldalon vannak sebesültek.

A katasztrófa idején akár ötszáz ember is tartózkodhatott a 232 méter hosszú függőhídon.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Kihallgatták a rendőrök.

A betegforgalom a megszokotthoz képest 30 százalékkal emelkedett.

A váci tiszásról viszont szombaton kijött egy videó, amely szerint Szimon Renáta annyira vállalhatatlan módon viselkedett egy újságíróval, hogy rendőrt kellett hívni.

Ugyanarról beszéltek a tiszás politikusok és a párt körüli szakértők, mint amit a hatszáz oldalas, novemberben kiszivárgott megszorítócsomag fő pontjai tartalmaznak.

A mostani korrupciós vádak előtt tárgyalt Weberrel Timosenko – Brüsszel továbbra is a rendületlenül a háború mellett áll.

Támadások érték a lengyel infrastruktúrát.

Nemzeti petíció indul az Ukrajna támogatásáról szóló brüsszeli követelések ellen.

A tiszás szakértők kijelentéseit hallgatva aligha gondolná bárki, hogy hamis lenne a kiszivárgott megszorítócsomag.

A magyar középpályás a Midtjylland elleni felkészülési meccsre már a keretbe sem került be.

Huszonegy kategóriát díjaznak majd.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.