Huszonheten haltak meg az indiai tűzvészben
Az épületnek nem volt tűzbiztonsági engedélye, és nem volt felszerelve tűzbiztonsági berendezésekkel.
Az épületnek nem volt tűzbiztonsági engedélye, és nem volt felszerelve tűzbiztonsági berendezésekkel.

50 millió rúpiát akarnak, ami többek között fiuk méregdrága lagzijának költségeit fedezné.

A hőség és a kiszáradás miatt nem bírják a repülést.

Három európai országot érintő körutat kezdett hétfőn az indiai kormányfő.

A hőhullám még fokozódhat, akár ötven Celsius-fok is lehet.

Az ENSZ orosz agressziót elítélő határozatát negyven ország nem szavazta meg, ez a világ lakosságának több mint a felét jelenti.

Az amerikai elnök korábban nyilvánosan utalt arra, hogy India az egyik ingatag partner az ukrajnai háborúval kapcsolatban.

A kutatás vezető tudósa szerint a kőedények Kr. e. 400 előtt készülhettek.

Két év óta először diplomáciai találkozón vett rész a kínai és az indiai külügyminiszter.

Köztük van Siva hindu isten ötmillió dollárt érő bronzszobra is, amelyet egy dél-indiai templomból loptak el.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Vége a merjünk kicsik lenni politikának, mert attól tartunk, hogy valaki rácsap a kezünkre, ez már a múlté - fogalmazott a Fidesz budapesti elnöke

Újabb 38 mentőautóval bővült az Országos Mentőszolgálat flottája.

A miniszterelnök meglepetésvendég volt.

Kocsis Máté szerint a magyarok nem fizethetik meg Ukrajna gyorsított uniós csatlakozásának árát.

Az eszkaláció mellett tették le a voksukat.

Irán Szaúd-Arábiával egyeztet és Washington szövetségeseit fenyegeti.

A jobboldali aktivista többé nemkívánatos az Egyesült Királyságban.

A magyar bajnok a dán Midtjyllanddal csapott össze a harmadik felkészülési mérkőzésén.

Az éttermek, büfék száma becslések szerint az elmúlt években 20-22 ezerre csökkent a korábbi 25-26 ezerhez képest.

A kínai alapokra épülő, hibrid Filante a francia gyártó első prémiumautója a 2001-es Vel Satis óta.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.