Lapozó: A CIA eltussolta a pedofil dolgozói által elkövetett bűncselekményeket
Indiában több mint háromszáz alkalommal támadtak meg keresztény templomokat és hívőket 2021-ben.
Indiában több mint háromszáz alkalommal támadtak meg keresztény templomokat és hívőket 2021-ben.

Többen megvetéssel, gúnyolódva beszélnek róluk, és kuriózumként tekintenek rájuk.

A cikkelyek elfogadását eredetileg a kormány az agrárszektor modernizálásával indokolta.

Három egymást követő évben az indiai volt a világ legszennyezettebb fővárosa.

Számos kapcsolódási pont jöhet létre a gyorsan digitalizálódó magyar gazdaság és az ázsiai ország között.

Peking és Újdelhi kapcsolatát egy lezáratlan határvita feszélyezi.

Még idén megszülethet az orosz–török megegyezés is az újabb ezredkészletek megvásárlásról.

A nyugati partvidék metropoliszaként ismert Mumbai egyik külvárosában, Deonarban, 16 millió tonnásra becsült hulladéktelep terpeszkedik.

Az egészségügyi miniszter elmondta, hogy a gépek mintegy 900 adag védőoltást képesek egyszerre célba juttatni.

A Nipah-vírus halálozási rátája 40–75 százalék.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Már meg is kezdődött a tűzifaszállítás.

Olyan kormányt kell választani, amely garantálja a legfontosabbat: az ország békéjét, üzente a miniszter.

A robbanást még egy kilométerrel arrébb is érezni lehetett.

Még a Cseh Katalin-féle Humanistákat is veszélyesnek tartják.

A miniszterelnök Karol Nawrocki kijelentéseire reagált.

Az orosz elnök sajtótitkára szerint „a kijevi rezsim” helyzete napról napra romlik.

Az Európai Unió vezetése továbbra is mindent megtesz azért, hogy Ukrajnát gyorsított ütemben vegyék fel a tagországok soraiba.

Jefté Betancor kétszer is betalált a Real kapujába, pedig úgy volt, hogy pályára sem lép, hétfőn a kezében volt a thaiföldi repülőjegye.

A Traffic Lights már hallgatható.

Több száz új munkahelyet hozhat létre az üzletek megnyitása.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.