Sőt, az egyébként is feszült helyzet csak tovább éleződött az India népességének 15 százalékát adó, több mint 200 milliós muszlimok és a többségi hinduk között. Állítólag Nupur Sarma védelmét meg kellett erősíteni, miután őt és családját is halállal, illetve nemi erőszakkal és lefejezéssel fenyegették, köztük az al-Kaida helyi szervezete.
Közben a hinduk viszont valóságos hősként ünneplik, „oroszlánnak, ádáz és félelmet nem ismerő harcosnak” nevezik, és szimpátiatüntetéseket szerveztek mellette.
Egyébként már a televíziós vita apropója is egy vallási nézeteltérés volt. Mint arra az MTI is emlékeztetett, egyes hindu szervezetek több éve harcolnak az 1669-ben épített varanaszi mecset lerombolásáért – vagy hogy beléphessenek imádkozni –, mert szerintük az építtető, Aurangzeb mogul császár az építkezés érdekében félig leromboltatta az itt korábban emelt hindu szentélyt.
Borítókép: Indiai muzulmánok Nupur Sarmának (b) és Navín Kumar Dzsindálnak, a kormányzó Bharatíja Dzsanata Párt (BJP) két volt szóvivõjének az õrizetbe vételét követik Mumbaiban 2022. június 10-én. (Fotó: MTI/EPA/Divjakant Szolanki)




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!