Kiváltságos, fényűző közösségek a nyomorúságos bádogházak szomszédságában + galéria

India hamarosan maga mögé utasítja Kínát, és a világ legnépesebb országa lesz. Bár az ezredforduló óta a dél-ázsiai ország gazdasága rohamos fejlődésnek indult, százmillióknak kiutat mutatva a mélyszegénységből, a munkanélküliek száma még mindig meglehetősen magas, a szakadék pedig egyre­ csak mélyül a nincstelenek és a tehetős kasztok között.

Annak ellenére, hogy az ezredforduló óta az ország gazdasága rohamos fejlődésnek indult, és már százmillióknak sikerült kitörniük a mélyszegénységből, a munkanélküliek száma még mindig meglehetősen magas, 6,1 százalékos. A népesség csaknem felének munkát adó mezőgazdaságból egyre nehezebb megélni a termények alacsony felvásárlási ára miatt, de magát a termelést is számos tényező nehezíti az infrastruktúra hiányosságaitól a természeti katasztrófákig – a koronavírus-világjárványról nem is beszélve. Gyakran a rendkívül gazdag és kiváltságos közösségek csak néhány méterre vannak a nyomorúságos körülményektől, a kunyhóktól és a bádogházaktól. Mégis van úgy, hogy nehéz a földről látni, valójában mekkora a szakadék az egyes csoportok életkörülményei között. India lakosságának háromnegyede egyébként falvakban él, a férfiak 76 százaléka, a nőknek csak 54 százaléka írástudó. A népsűrűség messze Delhi régiójában a legnagyobb, 19 millió, a lélekszám rohamosan növekszik egyrészt a migráció, másrészt a várható élettartam növekedése miatt.

A nyomorúság és a fényűzés közötti éles kontrasztot semmi nem jelképezi tökéletesebben a Tádzs Mahalnál: a Jamuna folyó partján található mauzóleum, illetve a fehérmárvány síremlék fenséges látványa lélegzetelállító ugyan, de még így is nehéz elmélyedni az épület pazarságában a csecsemőikkel karjukon kéregető koldusasszonyoktól és a turistabuszok ablakait némi apróért ütögető gyerekektől zsúfolt Agra városában.

Az indiai kasztrendszer egyébként szigorúan elválasztott csoportokba sorolja vagy inkább „rangsorolja” az oda születőket. Százmilliók sorsa dől el tehát abban a pillanatban, amikor világra jönnek.

Külön szavuk, illetve gyűjtőnevük is van a nincstelenekre, amelyet az 1800-as évek második felében választottak maguknak az idetartozó emberek. A szanszkrit „dalit” szó a héber „dal”-ból származik, jelentése: zúzott, darabokra tört, elnyomott. Bár az indiai nyelvi és kulturális sokszínűségnek megfelelően minden tartományban és helyi nyelven másképp nevezik a dalitokat, és mindegyik névnek saját egyéni jelentése és története is van, ezek a kifejezések mégis alapvetően mind ugyanazt az ellentétet hivatottak kifejezni: „mi tiszták – te tisztátalan”. Mahátma Gandhi egyébként haridzsánnak, azaz Isten gyermekeinek nevezte őket, de ezt a megnevezést a dalit közösségek nem fogadták el – álságosnak tartották, mivel a szó nem utal nyomorúságos körülményeikre. Ma azonban a legszegényebbek közül kikerülő és szerencsés körülmények folytán képzéshez jutó dalitok már büszkén viselik magukon ezt a megnevezést. Mégpedig azzal a reménnyel, hogy a hozzájuk hasonlók sorsa is hamarosan jobbra fordul. A társadalmi elnyomás ugyanis hagyományosan vallási alapú.

A képek a szerző felvételei.