„Távolítsuk el a gyarmati gondolkodás minden nyomát!”
Függetlenségük 75. évfordulóját ünneplik az indiaiak, globális kulcsszereplő lett az ország.
Függetlenségük 75. évfordulóját ünneplik az indiaiak, globális kulcsszereplő lett az ország.

India hamarosan maga mögé utasítja Kínát, és a világ legnépesebb országa lesz.

Az elemzők szerint a kormányzó Nemzeti Demokratikus Szövetség jelöltje lehet a befutó.

Schaller-Baross Ernő EP-képviselő szerint át kell alakítani a Kelet és a Nyugat közötti ellátási láncokat.

Ismét eldurvult az indiai muszlimok konfliktusa a hindukkal.

Az ázsiai országok gazdasági együttműködése egyértelműen Peking ellen irányul.

Rémálomnak bizonyult az SMS utódja, leállította Indiában az RCS-es hirdetések kiszolgálását a Google.

Az Eximbank 560 millió eurós keretet nyitott a magyar–indiai üzleti lehetőségek kihasználására.

Ötven fok feletti hőmérséklet, tönkrement termés, bezárt iskolák és égből potyogó kiszáradt madarak.

A jelenség oka a klímaváltozás.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Vége a merjünk kicsik lenni politikának, mert attól tartunk, hogy valaki rácsap a kezünkre, ez már a múlté - fogalmazott a Fidesz budapesti elnöke

Újabb 38 mentőautóval bővült az Országos Mentőszolgálat flottája.

A miniszterelnök meglepetésvendég volt.

Kocsis Máté szerint a magyarok nem fizethetik meg Ukrajna gyorsított uniós csatlakozásának árát.

Az eszkaláció mellett tették le a voksukat.

Irán Szaúd-Arábiával egyeztet és Washington szövetségeseit fenyegeti.

A jobboldali aktivista többé nemkívánatos az Egyesült Királyságban.

A magyar bajnok a dán Midtjyllanddal csapott össze a harmadik felkészülési mérkőzésén.

Az éttermek, büfék száma becslések szerint az elmúlt években 20-22 ezerre csökkent a korábbi 25-26 ezerhez képest.

A kínai alapokra épülő, hibrid Filante a francia gyártó első prémiumautója a 2001-es Vel Satis óta.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.