idezojelek

Azért a víz az úr

Ma már az az érdekes hír, hogy Elon Musk szereti az indiai konyhát.

Sitkei Levente avatarja
Sitkei Levente
Cikk kép: undefined
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Egykor még azért olvasott valaki lapokat, híroldalakat, mert elfogadta, hogy az adott szerkesztőségben profik dolgoznak, ők állítják össze a hírcsomagot, van érzékük ahhoz, hogy mi a fontos és mi a kevésbé lényeges, átlátják az álhírek szövevényét, értelmezni tudják a tényeket és kijelentéseket. Ez ma is pontosan így van, a szerkesztőségek profikból állnak, csak ma már amatőrök is profiként tudják önmagukat feltüntetni. Pedig nem azok, csak pokoli egyszerű dolga van mindenkinek, ha önmagát újságírónak akarja feltüntetni. Az írott szó mágia, az ember elhiszi, amit leírva lát, sokkal inkább, mintha ugyanazt valaki szóban elmondja neki. Ez egy ismert hatás, a média ezért is tudott befolyásra szert tenni. De ma már kevésbé hiszi el az olvasó azt, hogy egy stabil, régóta működő szerkesztőség valóban képes arra, hogy kiválogatja a hírek közül az igazságot, és azt képzeli, hogy erre bizony ő maga is képes. Önbizalommal telve ül le a szédítő híráradatba, és azt hazudja magának, képben van, tisztában van a körülötte zajló eseményekkel. Közben a böngészőjében feltűnő hírek legalább 90 százaléka egyszerű hazugság, csúsztatás, politikai manipuláció vagy cégek reklámja. Bizonyítékok nélkül írnak le gátlástalan gazemberek egyértelmű hazugságokat, játszanak a befolyással, és tudják, hogy ők nyertek, nincs megállás. 

Az ukrán–orosz konfliktus hadszíntere inkább a virtuális világ, semmint a fizikailag létező csatamező. Ha az olvasó elhiszi, amit lát, akkor nyert ügye van a propagandistának. Ne feledjük, háborúban áll Ukrajna és Oroszország, így katonai cenzúra után közölnek cikkeket, csak ma már nincs sok értelme a zord tisztviselőket beültetni a szerkesztőségbe, akik nemzetbiztonsági szempontból ellenőrzik az írásokat. Ma megbíznak az újságírók öncenzúrájában, s abban, hogy valami módon még az államhatalom el tudja érni azokat, akik saját országuk hadi törekvéseivel ellentétes tevékenységet folytatnak.

A propaganda viszont valós, mint minden háborúban, őrületesen intenzív, sose fog leállni, és többé-kevésbé hihető is. A technika fejlődésével pedig egyre hihetőbb lesz, hiszen már most is több olyan videófelvétel jelent meg a világhálón Ukrajnából, amelyeket számítógép rajzolt, és mégis elfogadták az olvasók valóságnak. Az élet egyre inkább áttevődik a virtuális világba, ott születnek kapcsolatok emberek között, ott folyik a kommunikáció, a munka egy része is egyesek és nullák sorozatává vált. A kommunikáció azonban minőségben átalakult, manipulációvá torzult, az egykor megbízható szakemberek helyét pedig átvették a hivatásos pojácák, egynyári influenszerek.

Pedig az élet ma is ott burjánzik a mezőkön, az utcákon és tereken, a kávézókban és az irodákban, ma is van fizikai kiterjedése. Ez látszik sorvadni, ezt veszítjük el azáltal, hogy a könnyebb utat választjuk, és hiszünk azoknak, akik vonzóvá varázsolták magukat. De épp ez adja a reményt is, hogy a létező világ megmarad, a virtuális pedig nem. Hosszú távon nem a csinoska influenszerek érvényesülnek, az csak a látszat, hanem azok, akik a földön állnak és fel tudják emelni a fejüket a mobil kijelzőjéről. Az Egyesült Királyságban máig minden törvényt kötelezően kézzel állatbőrre írnak és beteszik egy jól őrzött raktárba, hiszen mindig így csinálták és így is fogják csinálni feltehetően örökre. Mert gyors és könnyű a digitális világ, de a fizikai létezés igenis sokat nyom a latban, ha nincs mondjuk elektromosság.

Az átlagember nem képes elválasztani az igazat az álhírtől, mivel nem ez a munkája, és csak tájékozódni szeretne. Nem ássa bele magát az eseményekbe, erre senkinek nincs ideje és energiája, csak annak, aki szenvedélyesen szereti és ezért fizetik. Ne gondoljuk azt, hogy ez a manipuláció véletlen, egyszerűen így alakult. A média eltorzítása régi törekvés, egyidős a médiával, hiszen kiváló fegyver ez a világban, az információ átadása vagy visszatartása.

A sokat emlegetett negyedik hatalmi ág valójában mindig egy jól hangzó mítosz volt, amelyet tanítottak az iskolákban, igazolva a liberális demokrácia győzhetetlenségét és a fékek és ellensúlyok rendszerének tökéletességét. A médiát mindig kihasználta mindenki saját céljaira, és soha nem vált olyan erőssé, hogy önmaga irányítson. Most is ott vannak mindig a függetlenség fügefalevelét maguk elé tartó figurák, akik egyértelmű céllal dolgoznak, manipulálnak, hamis híreket terjesztenek. 

De azért a víz az úr.

Borítókép: Elon Musk Heidi Klum halloweeni partiján (Fotó: Evan Agostini)

 

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

A szerző további cikkei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.