Közvetlen hatás
József Attila-díjas munkatársunkkal Viola Szandra beszélgetett.
József Attila-díjas munkatársunkkal Viola Szandra beszélgetett.
Magyarország fő turisztikai vonzereje nem lehet az, hogy olcsó, véli.
Jeffrey Clark szerint több szempontból is példátlan a Trump elleni eljárás.
Pavlo Klimkin: Hálásak vagyunk, de több szolidaritást szeretnénk látni.
Havonta átlagosan 52 ezer forintot takaríthat meg egy harminc év alatti édesanya – mondta el a Magyar Nemzetnek adott interjúban Tállai András.
Gróf Kálnoky Tibor úgy véli, az állam és a nemesi családok egymás adósai.
Az agrárminiszter a lapunknak adott interjúban elárulta azt is, mikor vezetheti ki a kormány az árstopot.
Szerintük nem kiváló teljesítmény, hogy egyre koszosabbak Budapest utcái és közlekedési káosz van a fővárosban.
Az amerikai pénzfelhajtó tevékenységétől azért finoman elhatárolódott a főpolgármester.
Gavin Wax: Magyarország követendő modell az amerikai republikánusok számára.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A spanyol klasszis négy szettben felülmúlta a címvédőt, és megszerezte pályafutása hatodik GS-serlegét.
34. Budapest Borfesztivál – a Spar támogatásával – 2025. szeptember 11–14. között a Budavári Palota teraszain.
Merész jóslattal állt elő a világhírű horroríró.
Luis de la Fuente együttese hat gólt szerzett a legnagyobb riválisa otthonában, Mikel Merino triplázott.
A fiatal drúz focisták több társukat is elvesztették.
A parádén az LY-1 és más drónvédelmi rendszerek is megjelentek.
Kocsis Máté el is mondta, mi lehet a háttérben.
A fiatal drúz focisták több társukat is elvesztették.
A parádén az LY-1 és más drónvédelmi rendszerek is megjelentek.
Kocsis Máté el is mondta, mi lehet a háttérben.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.