Drámai, egyben tárgyilagos beszámolók
A könyv olyan erőteljes hatást gyakorol az olvasóra, hogy nagyon sokára felejti el, amit olvasott – vagy pedig soha. Ami igen üdvös dolog.
A könyv olyan erőteljes hatást gyakorol az olvasóra, hogy nagyon sokára felejti el, amit olvasott – vagy pedig soha. Ami igen üdvös dolog.

A kortárs magyar bűnregényt igyekszik megújítani a Prae Kiadó néhány éve elindított Krimi ma könyvsorozata. Pár napja nyílt krimipályázatot hirdetett a kiadó.

A liberális baloldal kanonizációja pontosan annyira következetes az antiszemita megnyilvánulásokkal kapcsolatban, amennyire az ÁVO-s személyzetisek következetesek voltak a kisnyilasokkal.

Az irodalmi kánon legfontosabb újítása, hogy a városi, liberális polgári irodalom kiegészül a nemzeti konzervatív polgári irodalommal, valamint a határon túlra szorult Kárpát-medencei magyar irodalommal.

Az 1972. szeptember című kötet először 1988-ban jelent meg.

A balliberálisok érvek helyett politikai indíttatású minősítésekkel próbálják hitelteleníteni a székely írót és így közvetve a Nemzeti alaptantervet.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A miniszterelnök szerint a higgadt magabiztosságra van most a legnagyobb szükség Magyarországon.

Nagy fennakadásokat okoz a hóátfúvás.

Nagy területen csökkenhet mínusz 15 fok alá a hőmérséklet.

Azt állítja, még beszélt is vele a halála előtt.

A kérése nem kivitelezhető – állítják a szervezetnél.

Több felületen is találgatások jelentek meg arról, kik lehetnek az idei vendégek, illetve mikor tartják meg a jobboldali konferenciát.

A Tisza és a DK is döntött: ők is a brüsszeli, háborús utat választják.

Fordulás után Raphinha második találata döntött a Barcelona javára, a katalánok 3-2-re verték a Real Madridot.

A Grimsby Town és a Brighton taszította rég nem látott mélypontra a Vörös Ördögöket.

Rendhagyó eseménynek adott otthont a Szépművészeti Múzeum.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.