Ötmillió megtekintés felett a Munka.hu oldal
A weboldalon jelenleg is csaknem hétezer állásajánlatot és összesen mintegy ötvenmilliárd forint keretösszegű pályázati lehetőséget érhetnek el az érdeklődők.
A weboldalon jelenleg is csaknem hétezer állásajánlatot és összesen mintegy ötvenmilliárd forint keretösszegű pályázati lehetőséget érhetnek el az érdeklődők.
Mivel egyre több pénzt költünk az internetes áruházakban, kiemelten fontos a tudatos magatartás, amelynek része a megfelelő hatósági tájékoztatás.
A pandémia miatt a tehervasúti vállalkozások is nehéz helyzetbe kerültek, a kormányok a pályahasználati díj mérséklésével vagy elengedésével segítenek.
Július 15-től regisztrálhatnak a középiskolások és egyetemisták a Nyári diákmunka programra, amelyet hárommilliárd forinttal támogat a kormány.
A támogatási összeg felső határa az autók méretétől és árától függően 1,5 millió vagy 2,5 millió forint lehet.
Az összesen kétszázmilliárd forint keretösszegű pályázat három szakaszban nyílik meg, azért, hogy a vállalkozásoknak legyen lehetőségük átgondolni fejlesztési tervüket.
A védelmi intézkedések lépcsőzetes feloldásával kapcsolatos jogkövető magatartást a hatóság úgy értékeli, hogy a vállalkozások együttműködőek a biztonság érdekében.
A váltás felmenő rendszerben történik, a forgalomban lévő hatósági jelzések a továbbiakban is használhatók.
Az első körben összesen 587 milliárd forint értékben jelennek meg pályázatok. A részleteket György László államtitkár ismertette.
Márciusban és októberben kell majd szombaton ledolgozni egy-egy munkanapot. Jövőre pünkösd mellett karácsony másnapja is egy hétfővel toldja meg a hétvégét.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az EU új vezetése december 1-jén lépett hivatalba, és már az első hivatalos aktus egyértelművé tette, mi a terv a következő évekre.
A programnak hála az elmúlt öt évben szinte valamennyi kis település kapott már támogatást.
Koalíciós szándéknyilatkozatot írtak alá Romániában az európai elkötelezettségű pártok.
A béremeléshez szükséges források 88 százalékát a magyar kormány, 12 százalékát az Európai Unió biztosítja.
A gyermekek elleni szexuális bűncselekmények a társadalom több rétegében jelen vannak, de gyakran azt a látszatot keltik, mintha csakis egyházi személyek által elkövetett cselekmények lennének.
Albert Flórián éppen 57 esztendővel ezelőtt, 1967. december 4-én vált hivatalosan is aranylabdássá.
Ukrajna nem ragaszkodik a NATO-csatlakozáshoz az orosz–ukrán háború alatt.
Tavaly 16 millió vendég több, mint 41 millió vendégéjszakát töltött a hazai szálláshelyeken.
Tavaly tavasz óta várja fizetőképes vendégeit a Private Jet Villa, a világ első olyan luxushotele, amelyet egy Boeing–737-es törzséből alakítottak ki.
Az olaszországi helyzet kísértetiesen hasonlít a tavalyi franciaországi migránslázadásra.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.