Felújítják a vasútvonalat Szegedtől a röszkei határig
A jelenleg hatvan kilométeres óránkénti sebességű közlekedésre alkalmas pályaszakaszon 80–120 kilométer per órával járhatnak majd a vonatok.
A jelenleg hatvan kilométeres óránkénti sebességű közlekedésre alkalmas pályaszakaszon 80–120 kilométer per órával járhatnak majd a vonatok.
A rendszerváltoztatás óta nem dolgoztak ilyen sokan Magyarországon. A legfrissebb adatok szerint a 4,7 milliót közelíti a magyar munkavállalók száma.
Folyamatosan ellenőrzik a létesítményeket a fogyasztóvédelem szakemberei, hogy a szülők a nyári táborokban is biztonságban tudhassák a gyermekeiket.
A reálkereset 5,3 százalékkal nőttek a fogyasztói árak előző év azonos időszakához mért, 3,9 százalékos emelkedése mellett.
Budapesttől Etyekig a biatorbágyi belterületet leszámítva idén megépül a magyar tengerhez vezető kerékpárút első szakasza.
A dereguláció nem jelenti azt, hogy a kereskedőknek a jövőben ne kellene megfelelniük az egyéb ágazati, például a fogyasztóvédelmi vagy az élelmiszer-biztonsággal kapcsolatos előírásoknak.
Már elérhető az Innovációs és Technológiai Minisztérium pályázata, amivel a külhoni fiatalok részére nyújtanak támogatást.
Több mint ötvenezren kérték már az önfoglalkoztatók kompenzációs támogatását, amit az ágazati bértámogatásból kimaradt vállalkozások, önfoglalkoztatók kaphatnak.
Márciusban kezdődött a rekonstrukció, és kétszáz útszakaszon dolgoznak majd a munkagépek országszerte. A Magyar Közút óvatosságot kér az autósoktól.
Megszűnnek az időhúzó „javítgatások”, a végeláthatatlan szervizbe járások, alapvetően a fogyasztói igények visszautasításának esetei.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Nagy Márton az EIB év elején kinevezett elnökével tárgyalt.
Az ok a megemelkedett energiaárak.
Aljasságból, hazugságból, gyávaságból, árulásból áll össze ez a nem is tudom micsoda.
A IX. kerület vezetése helyett a karrierépítésre koncentrál Baranyi Krisztina.
Egy motorkerékpárt is megpróbált ellopni, de nem járt sikerrel a férfi, aki jelenleg már börtönben ül más büncselekmények miatt.
A támadás pánikot keltett a környéken élők körében.
A Pikó András vezette VIII. kerületben egyszerre vannak jelen a Szikra mozgalom, a Momentum és a Demokratikus Koalíció hírhedt figurái.
A Demokrata Párt egy közleményben bejelentette, hogy „lázadás" miatt feljelentést tesz Jun Szogjol elnök és magas rangú biztonsági tisztviselők ellen.
Kevés vezető mondhatja el magáról a világon, hogy rendszeresen egyeztet a katolikus egyházfővel.
A katalánok három nyeretlen bajnoki után készültek javítani a Mallorca otthonában.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.