Péter balladája
„Így lettem én a kecskeb…szó Péter. Nem valami jó név, tudom, de hát, mondom, a népek hálátlanok.”
„Így lettem én a kecskeb…szó Péter. Nem valami jó név, tudom, de hát, mondom, a népek hálátlanok.”
Eleganciájából keveset mutatott a szerencsi választáson alulmaradt turmixellenzék Jobbik-részlege.
Jakab Péter gyerekes akcióját a Fidesz képviselői és a házelnök akadályozták meg az Országgyűlésben.
Jakab a mai napig nem távolította el a Jobbik ceglédi vezetőjét, aki lecigányozta Koncz Zsófiát.
Nem ünnepel együtt a rasszizmust támogató Karácsony Gergellyel Fónagy János és Soltész Miklós.
Napokon belül kiderül, hogy indít-e eljárást a Központi Nyomozó Főügyészség korrupció elhallgatása miatt.
Bíró László vereségével jelentősen romlottak a Jobbik tárgyalási pozíciói.
A hazai ellenzék egészéből hiányzik a nemzeti értékrend, így pedig nem nyerhetnek 2022-ben Varga-Damm Andrea szerint.
Hadházynak terhelő információi voltak Bíró László korrupcióiról, sőt erről az ellenzéki pártok vezetőit is értesítette.
Jakab Péter, a Jobbik elnöke reagált a Mandinernek Hadházy Ákos botrányos Facebook vallomására.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A Tisza Párt még a titkolózást is rosszul csinálja.
A svédek teljesen lebénultak és futballkatasztrófáról beszélnek. Az olaszok izgalmas, 9 gólt hozó meccsen győzték le Debrecenben Izraelt.
A már eddig többször hazugságon kapott Tisza Párt elnöke ezúttal az M1 riporterét vádolta hazugsággal.
Kitálalt a volt ukrán külügyminiszter.
Nem akárkit illetett meg a sárga szín használatának joga.
A sürgető problémák ellenére kevés valósult meg a Draghi-jelentésből.
A kihívásokra válaszolva a CÖF országjárást hirdetett.
Nem akárkit illetett meg a sárga szín használatának joga.
A sürgető problémák ellenére kevés valósult meg a Draghi-jelentésből.
A kihívásokra válaszolva a CÖF országjárást hirdetett.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.