Miniszterelnök leszek!

Csak Gyurcsányt, Fekete-Győrt, Jakab Pétert és az MSZP elnökét kell meggyőznöm arról, hogy ez a jó megoldás.

Szeged, 2018. február 12. Pálinkás József, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) elnöke a szegedi ELI-ALPS Lézeres Kutatóközpontban tartott sajtótájékoztatón 2018. február 12-én. A kutatóközpontba megérkeztek az elsõ külföldi felhasználók, egy svájci és egy görög kutatócsoport. Fotó: MTI Fotó: Rosta Tibor

A hazudozás problémáját tehát megoldottuk. Ami a lopást illeti, a kormányban egy tárca nélküli miniszteri posztot fogok létrehozni, lesz egy lopásellenességért felelős tárca nélküli miniszter, ez vagy Déri Tibor, Újpest momentumos polgármestere lesz, aki alig fél évvel a hivatalba lépése után máris parádés módon leszervezett egy mozimutyit, kifejezetten erre a célra létrehozott céggel és előre lezsírozott beszerzési eljárással, vagy pedig Borka-Szász Tamás, erzsébetvárosi DK-s képviselő, aki azt a nagyszerű újítást hozta be az önkormányzati munkába, hogy lopott árammal folytatott bitcoinbányászatot az önkormányzat számítógépén, saját hasznára. De az is lehet, hogy őt innovációért felelős miniszternek nevezem majd ki.

Egyébként szépen alakul a kormánytagok listája, minden posztra több jelöltem is van. Külügyminiszternek valószínűleg Gézát nevezem ki. Jeszenszkyt. Nagy előnye, hogy Winston Churchillhez hasonlóan ő is többször cserélt pártot, és egyébként is lendületesen halad a churchilli úton, a szocialista-liberális-konzervatív fejlődési vonalon. Az egyetlen apró szépséghiba, hogy Géza éppen visszafelé közlekedik, konzervatívból lett liberális, és ha így halad, még jó kommunista is válhat belőle. Ez az ideológiai és politikai hátraarc ugyan komoly presztízsveszteséget okozott neki a jobboldali választópolgárok körében, de ő biztosan tudja, hogyan kell kezelni az elveszett presztízst, hiszen annak idején könyvet is írt róla.

De lehet, hogy inkább Szent-Iványi Istvánt nevezem ki külügyminiszternek, ő Gézánál sokkal stabilabb értékrenddel bír, harminc éve a politikai paletta ugyanazon oldalán mozog, folyamatosan különböző magyargyűlölő pártoknál foglalkozik külpolitikával, mint például az SZDSZ vagy a Magyar Liberális Párt, értékrendjének stabilitásához tehát kétség sem férhet.

Gazdasági miniszterre is több jelöltem van. Az egyik lehetőség Chikán Attila. Ő egy igazi konzervatív, igaz, gyakran nyilatkozik ennek homlokegyenest ellentmondó dolgokat a konzervatív világszemlélettől fényévnyire álló sajtótermékeknek, mint például a 24.hu-nak, a Népszavának, a HVG-nek és a Magyar Narancsnak, és az sem zavarja, hogy az általa alapított és több évtizeden keresztül igazgatott szakkollégium harminc évvel a rendszerváltás után még mindig egy kommunista tömeggyilkos nevét viseli – ráadásul büszkén. Mindezen azonban – konzervatív nagyvonalúsággal – túl lehet lépni.

A másik jelöltem Bod Péter Ákos. Ő is szorgalmasan nyilatkozik ugyanezeknek a lapoknak, és komoly kritikákat fogalmaz meg az Orbán-kormány gazdaság- és szociálpolitikájával szemben. Igaz, hogy ezek tipikus baloldali bírálatok, például, hogy tíz éve nem emelkedett a családi pótlék összege, és hogy Európában nálunk jár legrövidebb ideig az álláskeresési járadék, miközben éppen az Orbán-kormány alkalmaz klasszikus konzervatív eszközöket, úgymint az egykulcsos személyi jövedelemadó vagy a családi adókedvezmény. Az átlagszavazónak azonban mindez úgyis túl bonyolult, fogalma sincsen arról, hogy mi konzervatív és mi nem, és ha a Corvinus egyetem professzora azt mondja, hogy a családi pótlék és az álláskeresési járadék konzervatív gazdaság- és szociálpolitikai eszközök, akkor elhiszi.

A lényeg úgyis az, hogy az Orbán-kormány gonosz dilettánsok gyülekezete, akik semmihez nem értenek, és semmi nem érdekli őket a diktatúra kiépítésén kívül, és még a gazdaságot is a csődbe viszik. Apró hiba az érvelésben, hogy közben a nemzetközi hitelminősítők folyamatosan felfelé minősítik Magyarországot, de hát ezt a hírt nem kell nagyon terjeszteni, ennek elhallgatásában az említett médiumok kiváló partnerek.

Agrárminiszternek Ángyán Jóskát nevezem ki. Igaz, ő legutóbb sem tudta eldönteni, hogy forradalmár vagy inkább reálpolitikus szeretne lenni, és amíg ezen gondolkodott, nem vette észre, hogy az országban egyáltalán nem dominálnak a nagybirtokok, hanem jelen vannak és szépen termelnek a családi kis- és közepes gazdaságok is, amelyek az utóbbi évtizedben jelentősen megerősödtek. Ettől a kis vakfolttól eltekintve viszont kiváló szakember. A nagybirtok szerepével kapcsolatban egyébként nem teljesen egyezik az álláspontunk, mivel szerintem a nagybirtokoknak is megvan a helye a mezőgazdaságban, Jóska viszont ezek elvi ellensége, de majd a konzervatív pragmatizmusunk – ami elsősorban abban nyilvánul meg, hogy mindketten gyűlöljük Orbán Viktort – átsegít bennünket ezen a csekély nézeteltérésen. Ha Gyurcsánnyal megtaláljuk a közös hangot, akkor Jóskával biztosan.

Szóval alakul a kormány, mindannyiunkban közös, hogy frusztrált, akarom mondani, felelős értelmiségiek vagyunk, és itt az ideje, hogy végre újra az értelmiség vegye kezébe az ország irányítását. Egyszer már volt ilyen, a hetvenes és a nyolcvanas években, ezt meg is írta Konrád és Szelényi Az értelmiség útja az osztályhatalomhoz című esszéjükben, és akkor minden jó működött.

Ha végre megint mi, önjelölt értelmiségiek vesszük kézbe a politikát, megint minden jól fog működni. Csak nehogy úgy járjak, mint az egyszeri közgázos egyetemista, aki csütörtök éjjel fél tizenkettőkor a Közgáz Pincében egy korsó sörrel a kezében, kissé illuminált állapotban bizonygatta az őt csillogó szemmel hallgató gimnazista lányoknak, hogy húsz év múlva ő lesz Magyarország miniszterelnöke. Nem lett az.

A szerző közgazdász