A baloldal negyvenszer emelt adót, a kormány nyolcvanszor csökkentett 2010 óta
A baloldali kormányok adópolitikájával szemben 2010 óta Európa egyik legnagyobb adócsökkentését hajtotta végre a kabinet.
A baloldali kormányok adópolitikájával szemben 2010 óta Európa egyik legnagyobb adócsökkentését hajtotta végre a kabinet.

Nagyobb emelést kapnak a munkavállalók, mint amennyivel a cégek terhe gyarapszik.

A szociális hozzájárulási adó négy százalékponttal csökken, a kisvállalati adó tíz százalékra mérséklődik jövőre.

Hosszú távra, több évre előre megállapodnának még az idén a képviseletek a bérek kiszámítható emeléséről.

A veszélyhelyzet ideje alatt minden munkaadó szervezhet napközi felügyeletet a munkavállalók gyermekeinek.

Bruttó négyszázezer forintos átlagkeresetű munkavállalónál havi 66 ezer forint maradhat pluszban, ha olyan munkáltatónál dolgozik, amely jogosult a koronavírus miatti járulékkedvezményekre.
Előre hozott járulékcsökkentésről, a jövő évi minimálbérek korábban rögzített mértékének felülvizsgálatáról és az állami cégek alkalmazottainak keresetrendezéséről is megkezdődnek a tárgyalások.

A béremelésben olyan, a vasút működése szempontjából meghatározó munkakörök munkavállalói részesülnek, mint például a forgalmi szolgálattevők, a vezető jegyvizsgálók, valamint a mozdonyvezetők.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Magyar Péter pedig kiszolgáltatná a magyarokat.

Demonstrációt tartottak a Dankó utcában. Karácsony Gergely is ott volt.

Hazánkban kisebb az uniós átlagnál a szegénység vagy társadalmi kirekesztettség kockázatával élő gyermekek aránya. Mutatjuk a pontos adatokat!

Felsővezeték-szakadás okoz fennakadást.

A miniszterelnök politikai igazgatója arról írt, hogy már kész forgatókönyv van Ukrajna uniós csatlakozásáról.

A tárgyalásokat követően derűs hangulatban utaztak haza a politikusok és a munkatársaik.

„Ide vezet, ha egy háborúban álló ország vállalatára bízzák magyar emberek adatait.”

Az önkormányzati világ stabilan működik, hangsúlyozta Dukai Miklós.

„Azt is látjuk, hogy az a magyarországi párt, amely Ukrajnával szövetséges, Brüsszelt pedig kiszolgálja, mit tenne, ha kormányra kerülne.”

Az Ellentétes alapállásban egy MMA-küzdősportoló testvérpárról szól.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.